Felmentették Varga Tamást
A Dunaújvárosi Városi Bíróság 1999. március 26-án orgazdaság bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt két év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Varga Tamást, a Fidesz egykori gazdasági tanácsadóját, a Fideszhez közelinek nevezett cégek egyik megalapítóját, Simicska Lajos volt APEH elnök egykori üzlettársát. Az elsőfokú bíróság Varga Tamást mellékbüntetésként három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
Az eredeti vádirat szerint a vádlottak a dunaújvárosi önkormányzat jogtalanul megszerzett, összesen 247 millió forint névértékű részvényeit próbálták értékesíteni. Varga Tamás az IFC Kft. ügyvezető igazgatójaként megbízást adott a harmadrendű vádlottnak, hogy a részvényeket átvegye, majd a cég vevőket keresett az értékpapírokra. Az önkormányzat részvényeit felkínálta megvásárlásra, és a tranzakcióban magát bizományosnak tüntette fel. A kft. nem rendelkezett értékpapírok forgalmazásához szükséges engedélyekkel. Az IFC Kft. egy vevővel megegyezett 100 millió forint névértékű részvény 30 millió forintért történő eladásáról. A pénz átutalása már nem történhetett meg, mert az önkormányzat fellépése nyomán a rendőrség megakadályozta az ügyletet.
A Dunaújvárosi Városi Bíróság Varga Tamás szerepét úgy ítélte meg, hogy azzal megvalósította az orgazdaság bűncselekményét. Az ügyirat 1997. augusztus 7-én érkezett a városi bíróságra. Időközben azonban az ügyet a Fejér Megyei Főügyészség magához vonta, és 1997. december 11-én orgazdaságról sikkasztásra módosította a vádat. A sikkasztás bűncselekményét azonban nem tudták megállapítani, ezért az első fokon eljáró hatóság az eredeti tényállásnak megfelelő, "orgazdaság" bűncselekmény alapján hozott letöltendő szabadságvesztésre vonatkozó ítéletet Varga Tamással szemben.
A másodfokú bíróság az ítélet kihirdetését több alkalommal elhalasztotta, mert Varga Tamás a tárgyalásokon nem jelent meg. Az ötödik alkalommal ügyét leválasztották a többi vádlottéról: mindenkivel szemben kihirdették az ítéletet, ellene pedig elfogatóparancsot adtak ki. Varga Tamást ennek alapján sem tudták előállítani, így a Fejér Megyei Bíróság február 22-én távollétében hirdette ki a felmentő ítéletet. Az ügyben szereplő összes többi vádlottat elítélték.
Vígh László, a Fejér Megyei Bíróság elnöke arra vonatkozóan, hogy a megyei főügyészség vádmódosítása közrejátszhatott-e a felmentő ítélet meghozatalában (hiszen elképzelhető, hogy sikkasztást Varga nem követett el, orgazdaságot viszont -- az elsőfokú ítéletnek megfelelően -- igen, de a bíróság a sikkasztás vádja alól mentette fel), azt mondta: "Ha a másodfokú bíróság úgy látta volna, hogy van más bűncselekmény, akkor azt megállapította volna. De a bíróság egyik bűncselekményt sem látta bizonyítottnak."


