BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Viták kereszttüzében az F--16-osok

Élesen megoszlanak a vélemények a használt F--16-osok bérletéről hozott kormánydöntésről. Ez az MSZP szerint minden szempontból hibás, a repülőszakértő szerint összességében a legjobb megoldás. A volt NATO-nagykövet a magyar és NATO-érdekek alapján egyaránt pártolja a döntést.

Ahogyan várható volt, azonnal politikai dimenziót öltött a nemzetbiztonsági kabinet -- Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével -- hozott döntése, amely szerint Magyarország 24 darab használt F--16-ost bérel -- kétszer öt év után vételi opcióval -- az Egyesült Államoktól. Az MSZP a döntés visszavonását sürgeti, és kezdeményezte a parlament honvédelmi bizottságának (hb) rendkívüli összehívását.
Súlyos politikai baklövésről beszél Juhász Ferenc frakcióvezető-helyettes, a hb alelnöke, mondván: e beszerzés mellett sem gazdasági, sem biztonságpolitikai érvek nem szólnak, és törvénysértő is, mert a kormány fontos haditechnikai fejlesztésről a parlament kikerülésével határozott.
Juhász -- hasonlóan az egykori vezérkari főnökhelyetteshez, Hollósi Nándorhoz -- elöregedett, a rendszerből kivont gépeknek tartja a bérelni készült F--16-osokat, amelyek hadrendbe állítása a repüléskésszé tételtől a felfegyverzésig ismeretei szerint elérheti a 300 milliárd forintot. És ez teljesen szükségtelen kiadás -- fogalmaz a politikus --, mert sosem tettünk olyan ígéretet a NATO-nak, hogy a MiG--29-esek helyébe új rendszert állítunk. Márpedig az orosz gépekkel is teljesítjük a magyar légtér védelmére és a szövetségi készültségre vonatkozó kötelezettséget -- tette hozzá Juhász Ferenc.
Magyarország teljes körű tag, amely közös védelmi kötelezettséget is ró ránk. Nem tehetjük meg, hogy eleve kizárjuk a szövetségen belüli katonai együtt alkalmazás lehetőségét, márpedig a MiG-ek megtartásával ez történne -- száll vitába ezzel a brüsszeli NATO-nagyköveti posztról pár hete hazatért s a magánszférában elhelyezkedő Simonyi András. Szerinte az orosz gépek felújítása szakmai és technológiai zsákutca lenne.
Ugyanezen a véleményen van a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem repülő tanszékének vezetője, dr. Óvári Gyula mérnök ezredes. Ő is azt hangsúlyozza, hogy Magyarországnak a honvédelmi és a szövetségi kötelezettségeket egyaránt teljesítenie kell. A NATO elvárása pedig olyan korszerű, a más tagországokéhoz jól illeszthető légierő, amely elfogó, felderítő feladatokra és földi célok leküzdésére egyaránt képes. A MiG -- bármit csinálnak is vele -- ebből csak az elsőre alkalmas -- hangsúlyozza Óvári ezredes. Teljes értékű -- tehát akár a magyar légtéren kívüli huzamosabb idejű -- együtt alkalmazásra a MiG-ek képtelenek -- teszi egyértelművé álláspontját.
A szakember felhívja a figyelmet arra, hogy a MiG--29-esek széles körű korszerűsítését még sehol sem végezték el, szemben az F--16-osok tökéletes ismeretével; ebből a gépből az ötezres szériánál tart a gyártó Lockheed-Martin.
Ezek az amerikai gépek nem roncsok -- állítja határozottan a repülőmérnök --, az állapotuktól függő felújítás után még "van bennük" 15 év. Éppen addig használhatjuk őket, ameddig bekövetkezik a 2015 körül várható haditechnikai forradalom, és teljesen új típusú harci gépek jelennek meg a piacon. Addig kihúzhatjuk az F--16-osokkal anélkül, hogy konzerválnánk a jelenlegi lemaradást.
Nem hivatalosan nemtetszésüknek adnak hangot német részről amiatt, hogy a DaimlerChrysler elesik a MiG-felújítástól, s egyes félelmek szerint az éppen svéd elnöklettel zajló EU-tagfelvételi tárgyalások lelassulhatnak a Gripenek félreállítása miatt. Ilyen üzenetek, akár súlyosabb tartalmúak is, gyakran elhangzanak szavakban, de komoly kormány nem váltja be ezeket -- osztja meg diplomáciai tapasztalatát Simonyi András. Emlékeztet arra, hogy NATO-felvételünk küszöbén a szintén mindent bevető cégek, köztük amerikaiak ellenében francia kismagasságú légvédelmi rakéták mellett döntött Magyarország, mégsem származott semmi hátrány ebből.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.