BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok ezer kiadvány két emeleten

A Mammut II. bevásárlóközpontban üzemelő Libri könyvesboltnak már októberben 24 000 vásárlója és nagyon sok látogatója volt -- mondta lapunk érdeklődésére Dietrich Tamás. A Libri Könyvkereskedelmi Kft. vezérigazgatója azt is elárulta, hogy az üzlet eddigi forgalma a Rákóczi úton lévő hatalmas üzlet, a Libri könyvpalota forgalmának a duplája, és ez egyedülállónak számít. Dietrich Tamás becslése szerint az idei hazai könyvforgalom 43-44 milliárd forint lesz, ebből a Libri részesedése 4,7-4,8 milliárd, vagyis 11 százalék.

Nem véletlen, hogy épp a Librit tüntették ki a szakemberek az Év Könyvkereskedője címmel, hiszen a cég a budapesti üzletei mellett 16 vidéki városban is föllelhető, és a Skála Rt.-vel kötött együttműködés értelmében valamennyi Skála Áruházban megnyitotta franchise üzemmódban működő könyvesboltját.
A Mammut II-ben lévő üzlettel pedig a cég létrehozta Magyarország legnagyobb könyváruházát, a látogatók ugyanis két emeleten, 1500 négyzetméter területen böngészhetik és válogathatják a hazai és külföldi olvasnivalókat. A 17 000 címet tartalmazó kínálat több mint 200 millió forintot tesz ki -- mondta el kérdésünkre Dietrich Tamás. A könyváruházban létesített 48 férőhelyes internetkávézó átlagos kihasználtsága már 50 százalék feletti, délutánonként 70-80 százalék körüli. A vezérigazgató hozzátette: rendezvényeikkel igyekeznek pezsgő kulturális központtá alakítani ezt a hatalmas, reprezentatív könyvesboltot. Holnap délután például Almási Miklós dedikálja A szőke nő -- őrült mesék című könyvét, de még novemberben bemutatják a National Geographic című fotóalbumot is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.