A majmoknál tapasztalható HIV fehérjéjével genetikailag módosított kukoricát fejlesztett ki az amerikai ProdiGene gyógyszerkutató vállalkozás. Az így születő, szájon át szedhető vakcina a kísérletek során jóval hatékonyabb, mint elődjei, az emberi HIV kutatói tehát ismét egy lépéssel közelebb kerültek az AIDS gyógyításához - idézi a New Scientist az amerikai egészségügyi intézet (NIH) véleményét.

A SIV gp120 nevű fehérjét ez év második felében embereken is tesztelni fogják. A thaiföldi kísérlet lényegét a tudósok abban látják, hogy az új szer az emberi nyálkahártya élénk reakcióját váltja ki, ami ez ideig az injekciókkal nem volt elérhető. Mindez két szempontból fontos: egyrészt ugyanis a HIV legtöbbször szexuális, illetve homoszexuális kapcsolat útján, a nyálkahártyán keresztül terjed, a válaszreakció élénkítése tehát ez ellen hat, másrészt a fejlődő világban a szájon át bevehető gyógyszer sokkal biztonságosabb, mint a befecskendezhető, hiszen így kiküszöbölhetők a fertőtlenítés hiányából adódó megbetegedések.

Túl azon, hogy az új, kukoricaalapú készítmény nagy mennyiségben gyártható, viszonylag olcsónak számít, és az ehető forma miatt még az adagolása is könynyebb, a szer fő előnye a stabilitás - állapítja meg a kukorica kifejlesztését és az emberkísérletet finanszírozó NIH képviselője, Stuart Sapiro. Elmondása szerint a gyógyszer szárítható, akár hosszú ideig is tárolható és biztonságosan hajózható, a hatóanyag ugyanis változatlan marad. A fehérje szóban forgó formája azonban önmagában nem alkalmazható vakcinaként, de igen hasznos része lehet egy gyógyszeres kezelési stratégiának. A hatóanyag dózisának folyamatos felülvizsgálata szintén fontos. Ezért mind a betakarítás, az őrlés, mind pedig a feldolgozás során a jövőben mindvégig szigorú vizsgálatot kell folytatni - teszi hozzá a kutató.

VG-ÖSSZEFOGLALÓ