Ismét robog az LGT
Egész napos LGT-fesztivált rendez holnap az óbudai hajógyári szigeten a Concert & Media Kft. A rendezvény 35 ezer látogató esetén nullszaldós, ám ez a nézőszám valószínűleg csak jó idő esetén teljesül. Csütörtök délutánig 20 ezer belépőt sikerült értékesíteni - tájékoztatta lapunkat Hidasi Eleonóra rendezvényszervező.
Az elővételben vett jegyek 2500-2700 forintba kerültek, a helyszínen 3500 forintért lehet belépőt váltani. A jegyeladásból származó bevétel ennél a rendezvénynél sem fedezi a költségeket, így meg kellett nyerni több szponzort is. A fesztivál nagyobb támogatói közt megtalálható például a fővárosi önkormányzat, az Union Biztosító, a Mol, illetve az OTP, de más cégek is - például a hangosításért felelős Roland vagy a hirdetőhelyeket biztosító Europlakát - beszálltak a szervezésbe.
Az összköltségvetésnek több mint a felét viszi el a technika biztosítása. A kísérő művészek, illetve az LGT honoráriuma körülbelül 20-20 százalékát teszi ki a teljes büdzsének.
A legutóbbi LGT-lemez megjelenésétől számítva öt év, a legutóbbi színpadra lépés óta három év telt el. Holnap délelőtt zsonglőrök, artisták, bohócok lépnek fel, délután LGT-danász tehetségkutató versenyt tartanak. Koncertszerűen mutatják be a nagyszínpadon a Képzelt riportot, ezt követően az LGT-táncképek balettelőadás lesz látható. Hét órától lép színpadra a legendás együttes. (TTE)
Munkatársunktól


