A központosított közbeszerzés dilemmái
A kórházi szállítócégek jól ismerik a közbeszerzési eljárások nehézségeit, hiszen a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. adatai szerint az elnyert megbízások száma alapján az első két helyet orvostechnikai cég szerezte meg, az építőipar képviselője a harmadik helyre szorult.
A megbízások értékében azonban az egészségügy nem hasonlítható az építőiparhoz, így a nagyszámú, de alacsony értékre szóló tenderkiírás, a gyakran feleslegesnek tűnő adminisztratív és speciális követelmények teljesítése, valamint az értékelés hiányosságai pluszfeladatokat rónak a pályázókra. Az esetek többségében azonban legalább mégis létrejön a szállító és felhasználó kapcsolatát szabályozó szállítási szerződés.
Részletes elemzésre itt és most ugyan nincs lehetőség, de a témával kapcsolatos néhány szempont és észrevétel talán fölhívja a figyelmet a jelenlegi gyakorlat tüzetesebb elemzésére.
Az Eucomedtől (Európai Orvostechnikai Gyártók Szövetsége) kapott információk alapján az uniós tagországokban nem ismert a magyar minta, a néhány termékcsoportra vonatkozó, az ország összes kórházát érintő egészségügyi központosított közbeszerzés. A közbeszerzési törvény, illetve különösen az egészségügyi központosított közbeszerzés és az azt szabályozó 125/1996. és 1077/2000. kormányhatározat fölülvizsgálata célszerű az uniós jogharmonizációs szempontból is. Az említett rendeletekben szereplő termékekre első pillantásra nehéz közös jellemzőt találni.
A vizsgálókesztyűk, infúziós szerelékek, kanülök, röntgen- kontrasztanyagok, szikék, fertőtlenítőszerek például igen eltérő értékben és igen eltérő körülmények között kerülnek felhasználásra az egyes intézményekben. Gyakran az intézmény infrastruktúrája, a rendelkezésére álló műszerpark és az ehhez igazodó eljárások meghatározzák az alkalmazható termékek körét. Jelenleg például több mint ötvenféle műszer-eszköz fertőtlenítő van forgalomban különböző célokra, így nehéz jól tipizálható termékcsoportról beszélni.
A kórházi betegellátási-gyógyítási folyamatba bekerülő gyenge minőségű termékek súlyosan veszélyeztetik az ellátás szakmai színvonalát, az elvileg elérhető megtakarításnál jóval nagyobb közvetett költségeket (pl. nosocomialis fertőzések, szövődmények) okozhatnak. Az egyes kórházak, illetve osztályok a rendelkezésükre álló ismeretek és erőforrások alapján dolgozzák ki szakmai működésük rendjét, így a központilag meghatározott anyagok és eszközök fölhasználása minőségi és felelősségi problémákat okozhat. Legtöbbször a központosított közbeszerzés még árelőnyt sem jelent, összköltségben pedig a fentiek miatt is pluszkiadással jár. A beszerzés ilyen mechanizmusa bizonyosan lassítja vagy megakadályozza az új technológiák piacra kerülését, ezzel csökkentve az egészségügyi ellátás hatékonyságát.
Egy példa: a speciálisan ilyen célra fejlesztett anyagból készült intravénás kanül például - klinikai vizsgálatok által bizonyítottan -50-60 százalékkal csökkenti a trombózist okozó vénagyulladás kialakulását. A normatívában szabályozott műszaki feltételeknek azonban a hagyományos termék is megfelel, így a beszerzésnél az olcsóbb, a gyógyítási folyamatot tekintve azonban költségesebb termék beszerzése történik meg.
Olyan produktumok esetében, ahol a felhasználó megfelelő oktatása, képzése nélkül a beteget veszélyeztető hibák fordulhatnak elő, fennáll a veszélye annak, hogy a központosított közbeszerzés mechanizmusa miatt a nyertes ajánlattevő ilyen irányú tevékenysége minimálisra korlátozódhat. Kutatások igazolják, hogy megfelelő képzési programmal az egészségügyi dolgozók egyik legjelentősebb baleseti forrása, a tűszúrásos balesetek száma akár 50 százalékkal csökkenthető. A közbeszerzési törvényt az egyetemek, országos intézetek és az önkormányzati tulajdonban lévő kórházak is alkalmazzák, saját szakmai profiljuk és eljárásaik alapján összeállított igényeik kielégítésére. A központosított közbeszerzés alkalmazása önkormányzati tulajdonban lévő, illetve a közeljövőben esetleg kht. formájában működő kórházaknál jogi problémákat is felvethet. A közbeszerzési eljárás szempontjából is problémás, hogy a kiíró (MKGI) által megjelölt mennyiségek gyakran nagyságrendekkel eltérnek a valós felhasználástól, volt olyan eset, amikor a megelőző év menynyiségének ötvenszeresét (!) írták ki, mely az eszközfertőtlenítő szerek kb. Németország és Ausztria általi együttes felhasználását adná. Az igényfelmérés objektív okok miatt sem lehet pontos, hiszen a kórházak saját felelősséggel működnek, s a működési rendjüknek leginkább megfelelő anyagok beszerzése a céljuk, így tapasztalataink szerint nem szívesen vesznek részt a központosított eljárásban. A téves adatszolgáltatásnak nincs következménye, így az a furcsa helyzet áll elő, hogy míg a pályázók rendkívül sokféle és költséges adminisztratív módon igazolják alkalmasságukat, a kiírt mennyiség megrendelésére semmilyen (!) garanciát nem kapnak és nem is kaphatnak.
A specializált szállítók akár teljes piacukat is elveszíthetik, ha nem nyernek egy-egy eljárásban, így nem csoda, hogy gyakoriak a jogorvoslati kérelmek az eljárásokkal kapcsolatban. A lebonyolító legjobb szándéka ellenére is születnek megkérdőjelezhető megoldások, hiszen a régiónkénti megosztás szakmailag legalábbis nehezen indokolható.
Célszerűnek látszik tehát az egészségügyi termékek központosított közbeszerzése jelenlegi rendszerének fölülvizsgálata és a termékcsoportok leszűkítése az egyszerűen és pontosan tipizálható, a betegellátás színvonalát nem befolyásoló termékekre. A kommunikáció és egyeztetés révén a tapasztalatok alapján jelentős költségek és ráfordítások takaríthatók meg a beszerzői és szállítói oldalon egyaránt.
