Közhelyek az egészségügyben
További elvárások: a gazdasági növekedés elengedhetetlen a csatlakozáshoz, a fennálló szakadék áthidalásához; a (még) problematikus szektorok között kiemelt helyen szerepel az egészségügy; egy ország sem érhet el tartós növekedést az egészségügybe való befektetés nélkül, az egészség alapvető fontosságú az egyénnek, elengedhetetlen a gazdasági és társadalmi fejlődéshez; elsősorban a megelőzés területét kell és érdemes fejleszteni, a gyógyítás költségesebb, mint a megelőzés; a születéskor várható élettartam, a népesség csökkenése további gond.
Az egészségügy az egyik fontos felhasználója a közpénzeknek, így kulcskérdés a szektor intézményes fejlesztése. Ugyanakkor tény, hogy hazánkban a csatlakozási elvárásoknak való megfelelés prioritási versenyében az egészségügy hagyományosan vesztes, a ráfordítások mind a GDP százalékában, mind abszolút számokban töredékét teszik ki az EU-átlagnak.
Az uniónak jelentős gazdasági terhet jelent egy rossz egészségi állapottal bíró ország csatlakozása, az egészségügynek és az öszszemérhető fenti mutatók javításának határozottan elsőbbséget kell biztosítani, és ez folyamatosan követelmény marad a csatlakozást követő években is.
A humán erőforrás - egészségügy, oktatatás - területén való befektetés köztudottan hosszú távú, megtérülése nem mérhető parlamenti ciklusokban. Ez a befektetés háromszor-négyszer nagyobb megtérülést eredményez, mint a hagyományos "fizikai" befektetések. A csatlakozó országnak legalább olyan mértékben kell elkötelezettnek lennie a polgárai egészsége iránt, mint a tagállamoknak, konkrétan abban, hogy az egészségügyi ráfordítások arányát az EU-szinthez (a GDP 8,5 százaléka) emeli.
Más megközelítésben: a polgárok ismeretének rohamos bővülése egyre magasabb szintű és főleg hatékony egészségügyi ellátásra való keresletet kényszerít ki. Ez nemcsak a választási lehetőségek bővülését, hanem alapvetően a kezelés elérhetőségét is érinti. Amikor a sajtó hónapok óta idézi az Országos Egészségbiztosítási Pénztár "előrejelzését" új, innovatív gyógyszerek támogatásba vételéről, a beteg az interneten utána tud nézni a kérdéses, máshol már rendelkezésre álló készítménynek, és lényeges információk birtokában tud konzultálni orvosával.
A csatlakozó országnak, csakúgy, mint az EU tagállamainak, támogatnia kell az újonnan kifejlesztett hatékonyabb gyógymódokat, gyógyszereket és módszereket, kontrollálnia, illetve csökkentenie szükséges az alacsonyabb költséghatékonyságúak használatát, növelve a hatékonyabbak támogatására szánt keretet. Számos stratégiának történt meg hazai adaptációja. Ide-sorolható a minőségbiztosítás, a bizonyítékon alapuló orvoslás elve, a klinikai irányelvek, az irányított betegellátás meghonosítása, a kiegészítő biztosítások általánosan választható bevezetése.
A piacgazdaságra történő átállás nyilván nem az egészségügyre fókuszált, de az elmúlt időszakban a szakma, az egészségügyi kormányzat és a szektor egyéb szereplői - állandó vitákban - kellően feltárták a fő problémákat. Ha nincs is egyetértés a belső prioritások hozzárendelésében, rendelkezésre állnak a megfelelő, illetve alakítható keretek. Ilyen a nemzeti népegészségügyi program az egészségcélok kijelölésével, az epidemiológiai alap megteremtésével, a közegészségügyi vizsgálatok és használatuk - mint a produktivitás eszköze - bevezetésével, a hatékony gyógyszeres megelőzés hangsúlyozásával.
Elkerülhetetlen a fokozott kormányzati elkötelezettség, ami véget vethet az ágazatot régóta béklyóban tartó fiskális szemléletnek. Meg kell felelnünk annak az egyértelmű "európai" követelménynek, ami a humán erőforrás, az emberek és egészségük megtartásának és fejlesztésének érdekében célratörő befektetéseket kíván.
A szerző az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnökségi tagja
