Lehetetlen négyévente mindent újra kezdeni

Ha ezt nem tesszük, kiszolgáltatottá válnak. A több mint egy évtizede zajló és az utóbbi két évben felgyorsult reformfolyamat középpontjába ezért került a "szabályozott egészségügyi piac" fogalma. Ebben a rendszerben a páciens - még ha az egészségbiztosító fizet is helyette - vásárló, akinek választási lehetősége van, ellátása pedig szigorú szakmai szabályok szerint történhet. A szabályozott egészségügyi piacon a rendelő, a kórház olyan szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplőként van jelen, ahol az egészségügyi szolgáltató tulajdonosai, munkavállalói számára egzisztenciális kérdés a jó minőségű, gazdaságilag racionális ellátás. Szükség van tehát valódi tulajdonosokra, meg kell találni a magánosításnak azokat a formáit, melyek összeegyeztethetők az egészségügyi ellátás "közszolgáltatás" jellegével, ahol biztosítható az ellátási kötelezettség és a szakmai követelmények elsődlegessége a profitérdekeltséggel szemben.

Az elmúlt esztendő végén, évtizedes vajúdást követően megszületett az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. törvény, mely megteremti az egészségügyi intézmények gazdaságilag hatékonyabb működésének jogszabályi kereteit és előírja azokat a szakmai szabályokat, melyek betartása mellett javul az orvosi ellátás biztonsága.

Nagy kár, hogy a kormányváltást követően az új hatalom a fenti jogintézmény hatálybalépésének "felfüggesztése" mellett döntött, majd olyan átalakításba kezdett, mely az ellátás biztonságát veszélyeztetheti. A szakellátást végző költségvetési intézetek gazdasági társasági átalakulása, magánosítása nonprofit lehetőségrendszerét készül kinyitni a nyereségérdekelt gazdasági társaságok felé. Ha ez megtörténik, és a szakellátások működtetésében tág teret kapnak a profitorientált gazdasági társaságok, akkor a tipikusan pénzügyi befektetők kiszoríthatják a piacról az orvosok, orvoscsoportok olyannyira kívánt egzisztenciavállalkozásait. További probléma az ilyen irányú változtatás esetén az, hogy ebben az esetben az egészségpolitika észszerű és szükségszerű prioritásai helyett a nyereségorientált kínálati oldal határozza meg az ellátást, megakadályozva ezzel az egészségügyi szolgáltatások pénzügyileg finanszírozható optimumának kialakítását. Makroszinten mindez jelentős többletforrásigényt jelent, hiszen a nyereséghányadnak meg kell jelennie az egészségügyi finanszírozásban. Ha a vállalkozások befektetéseinek hozadékaként az egészségügyben is kialakul a mintegy 6-8 százalékos tőkearányos nyereség, ez az egészségbiztosítási alapból jelentős pénzkivonást jelentene. Az egészségügy józan magánosítása alapjainak, a korlátozott piaci működés szabályainak megalkotása évtizedes előkészítést és az ezzel együtt járó vitákat követően megtörtént. Lehetetlen helyzet, hogy négyévente - politikai csatározások és egyéni, ill. lobbiérdekek miatt - mindent újra kelljen kezdenünk. Az egészségügynek végre valamilyen folyamatosságra, a hosszú távú építkezés lehetőségére lenne szüksége. És ez a betegek érdekében az új kormánytól is elvárható.