Merre tovább, egészségügy?
Néhány hónappal ezelőtt a címben feltett kérdésre viszonylag könnyű választ lehetett volna adni. Az elmúlt esztendő végére lényegében elkészültek azok a törvények (rendeletek) és programok, melyek az elkövetkező időszakban egy fokozatos - viszonylag kevés konfliktussal járó - átalakulást eredményezhettek volna az egészségügyben.
Az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény - figyelembe véve a korlátozó tényezőket - az alapellátásban megteremtette a lehetőségét a tényleges magánosításnak. Ezt segítette a finanszírozásba beépülő eszközhasználati díj.
A 2001 márciusában elfogadott törvény egyrészt hatályon kívül helyezte a rossz emlékű úgynevezett "ágyláb"-törvényt, másrészt a lakosság morbiditási és mortalitási mutatóit figyelembe vevő kapacitásszabályozás lehetőségét teremtette meg. Végül, de nem utolsósorban az elmúlt év végén megalkották "az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról" szóló (a köznyelvben "intézményiként" ismert) törvényt, mely diszpo-zitív módon rendezetté próbálta tenni az ágazatban beindult privatizációs folyamatokat. A szakma által pozitívan értékelt döntéssel az önmagukat szakmai befektetőként aposztrofáló -, a valóságban inkább önmaguknak piacot vásárló - gyógyszerek, illetve orvostechnikai eszközök gyártásával, forgalmazásával foglalkozó gazdasági vagy közhasznú társaságokat a magánosításból kizárták. Teljesült az ágazatban dolgozók kívánsága: alvállalkozói szinten a tevékenységet végzők preferált helyzetbe kerüljenek.
Hosszú szakmai előkészítés után elkészült és a kormány által elfogadott lett. Az egészséges nemzetért népegészségügyi program. Az ágazat legkiválóbb reprezentánsai által készített anyag tízéves időtávlatban öt nemzeti célt és tíz kiemelt nemzeti feladatot határozott meg. A program végrehajtása azzal a reménnyel kecsegtetett, hogy 2010-re a népegészségügyi mutatók területén megközelítjük az európai uniós értékeket.
Áttörést sikerült elérni a gyógyszerfronton is. A gyógyszergyártókkal és -forgalmazókkal kötött hároméves megállapodás az elkövetkező időszakban az inflációt el nem érő mértékű áremelést tett volna csupán lehetővé, és biztosította hatékony, új termékek piacra kerülését. Megalakult az Egészségügyi Tudományos Tanácson belül a gyógyszer-alkalmazási bizottság (ETT-gyab), mely az európai uniós transzparenciadirektíva szellemében az egyes gyógyszerekre bontva vizsgálta a hatékonyságot, és javaslatot tett a támogatás mértékére.
A helyszűke nem teszi lehetővé, hogy olyan fontos kérdésekről, mint a nemdohányzók védelméről szóló törvényről, a dohánytermékek reklámozását megtiltó döntésről, a kémiai biztonságról elfogadott javaslatról vagy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló nemzetstratégiai törvényről akár csak címszavakban említést tegyek. Elmondható, hogy egy nemzeti egészségügyi stratégia alapjait rakták le a polgári kormány négy esztendeje alatt.
A tavaszi választásokat követően hatalomba került politikai erők, ideológiai hagyatékukra támaszkodva, "a múltat végképp eltöröljük" elv gyakorlati megvalósításába kezdtek. Első lépésben egy országgyűlési határozati javaslattal lényegében leállították a népegészségügyi program elindult folyamatait. Határoztak arról, hogy egy országgyűlési határozati javaslatot kell előterjeszteni egy népegészségügyi programról (ha a megfogalmazás bonyolultnak és nehezen érthetőnek tűnik, a hiba nem feltétlenül a cikk írójában és biztosan nem az olvasóban keresendő). Mindezt természetesen az év végéig, nehogy forrásokat lehessen az időközben elfogadandó jövő évi költségvetésben a programokhoz rendelni.
Nyilvánvaló politikai okokból menesztették az OEP, az ÁNTSZ és az OGYI vezetőjét. Az utódlást megbízással oldották meg, ezzel biztosítva a kézi vezérlést, hisz a szükséges pályázatokat a mai napig nem írták ki. Az ETT-gyab-ot feloszlatták, és páratlan módon az előző egészségügyi kormányzat által aláírt hároméves megállapodást egyoldalúan felmondták. Ezzel egyrészt nemzetközi megítélésünket rontották (a Frankfurter Allgemeine Zeitung szeptember 7-i számában egyenesen Magyarország jogállamiságát kérdőjelezték meg), másrészt számos életmentő, életminőséget javító innovatív gyógyszer nem kerülhetett forgalomba.
Közben egyéni képviselői indítvánnyal (T/12.) több képviselő - köztük az ágazati miniszter - javaslatára módosítják a Magyar Gyógyszerész Kamaráról szóló 1994. évi LI. törvényt. Az elfogadott módosítással - szűk érdekcsoportnak engedve - az állam úgy mond le a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos, törvényben biztosított jogosítványairól, hogy csupán közvetett beavatkozási lehetősége marad a kamara állami felügyelete keretében, amely azonban nem terjed ki egyedi elbírálású ügyekre.
Egy jogalkotási "bravúrral", a 2000. évi CXXXIII. (költségvetési) törvény módosítása keretén belül, a már túlnyomórészt hatályba lépett intézményi törvény legtöbb rendelkezésének hatálybalépését jövő év márciusára halasztották. A formálódó módosítás lehetővé kívánja tenni a gyógyszert, illetve orvostechnikai eszközöket gyártó és forgalmazó - túlnyomórészt külföldi tulajdonú - vállalatoknak, hogy piacot vásároljanak maguknak. Ezzel nem csupán a megfelelő színvonalú egészségügyi ellátást veszélyeztetnék monopolhelyzetbe kerülvén, hanem a finanszírozásban is újabb feszültség jelentkezne.
Külön fejezetet érdemelne az irányított betegellátási modell (ibm) egymillió főre történő tervezett kiterjesztése. Az eddig ibm-kísérlet auditált értékelésének hiányában történő kiterjesztés súlyosan sérti a szolidaritási elvet, és komoly visszaélésekre ad lehetőséget. Az ibm rendszerbe történő állítása forprofit érdekeltségű, több-biztosítós szisztéma előfutárának tekinthető.
A szocialista-szabad demokrata egészségügyi kormányzat eddigi ténykedése alapján mindenki megadhatja magának a címben feltett kérdésre a választ: "Merre tovább, magyar egészségügy?"
