Orvosegyetemek az integráció után
A 2000. január 1-jén létrehozott egyetemi integráció legnagyobb vesztesei az orvosegyetemek, bár valamennyi karon inkább a dezintegratív elemek jelentek meg a kívánt integrációs előnyökkel szemben. Ennek fő oka, hogy a három politikai cikluson is átívelő integrációs szándék megrekedt a politikai akarat és törvényhozás szintjén anélkül, hogy a személyi és tárgyi feltételek adottak lettek volna.
A nemzeti fejlődés legnagyobb értékei leértékelődtek, hisz a forrásbevonás és a feltőkésítés elmaradt. Minél bonyolultabb és drágább működtetésű, szakmai specifikumokkal bíró egység került a rendszerbe (például az orvosképzés), a daráló fogaskerekei annál több kárt tettek benne, pedig a felsőoktatási törvény 116. §-a elvi lehetőséget teremtett az egységes orvos-egészségügyi felsőoktatás, kutatás-fejlesztés és gyógyítás kialakítására az integrált egyetemen belül. Azonban az Egészségügyi és az Oktatási Minisztérium közös végrehajtási utasításának hiányában a négy egyetemen egymástól gyökeresen eltérő struktúrák alakultak a helyi erőviszonyok és a személyes kvalitások függvényében. Ahol erős orvostudományi és egészségtudományi centrum jött létre (előbb Debrecenben, majd Pécsen), számos problémát kezelni tudtak.
Emellett a speciális orvoskari (egészségügyi) problémák között az alábbiak sorolhatók fel: az oktatási alulfinanszírozottságot drámaian felnagyította a betegellátás alulfinanszírozottsága. Szétestek a korábban kialakult informatikai rendszerek, az újak nem épültek ki. Az új "megaegyetemeken" bonyolulttá vált a vezetői döntéssorozat, és inkompetens helyekre kerültek a döntések. Az elméleti intézetek és klinikák szétválasztásának folyamatos napirenden tartása az orvos- és egészségügyi oktatást alapjaiban veszélyezteti. A magas intellektusú egyetemi oktatók többsége negatív érdekeltségűvé vált, és végül az integráció tapasztalatainak levonása csak az Egészségügyi Tudományos Tanács részéről történt meg, míg mindez a tulajdonos, az Oktatási Minisztérium részéről elmaradt.
Tehát a lezajlott egyetemi integráció forráshiány nélkül, hagyományos struktúrát rögzített, alacsonyabb működési szinten és rosszabb gazdasági körülmények között. A megjelent "kórháztörvény" fény az alagút végén, megnyitotta az utat az egészségügy szerkezetátalakítása előtt, de az egyetemi klinikák számára versenyhátrányos, amennyiben az önkormányzati kórházakkal szemben kizárja az egyetemeknél a tőkebevonás elsődleges körben történő alkalmazását. Emellett sem a valós működési költségek, sem az amortizáció, sem a progresszív betegellátás, sem pedig a területi betegellátás költségei mögött nem jelent meg a forrás.
A megfogalmazható változtatási javaslatok között első helyen említhető a valós gyógyítási költségek kialakítása, az amortizáció beépítése, a progresszív és a területi betegellátás feladatainak finanszírozása, továbbá a klinikák állami konszolidációja nélkül semmilyen szerkezetátalakítás nem fog működni. Valamennyi gazdasági formáció működését engedélyezni kellene, ami a tőkebevonást segíti az állami célok érvényesülése mellett. Az egyetemi klinikáknál is elegendő a többségi állami tulajdon, és célszerűtlen a szakmai befektetők kizárása. A fejlesztőtőke bevonása korszerű konstrukciókban évtizedek óta nemzetközi gyakorlat, sőt, hazánkban is jó példák találhatók erre (pl. ellátószolgáltatások, diagnosztikai egységek és szakmailag egységes részterületek privatizációja).
