Orvostechnikai eszközök - EU-csatlakozás

Az Európai Unió tagállamaiban már 1995-ben hatályba lépett a 93/42 EEC számú direktíva, amely szabályozza az orvostechnikai eszközökre vonatkozó követelményrendszert. Magyarországon az európai megállapodáshoz hasonló, a megfelelőség értékeléséről és az ipari termékek elfogadásáról szóló jegyzőkönyv (PECA) kihirdetését megvalósító 84/2001. (V. 30.) kormányrendelet teremti meg az alapját az orvostechnikai eszközök értelmezésének, kategóriákba történő besorolásának.

Az angol nyelvterületen meghonosodott "Medical Device" fogalomkört az "orvostechnikai eszköz" megnevezésre lehet lefordítani, amely azonban magában foglalja a gyógyászati segédeszközöket, egyszer használatos eszközöket, műszereket, a műszerek működtetéséhez szükséges szoftvereket, implantátumokat is, hogy csak pár termékkört említsünk.

Az orvostechnikai eszközöket mind a kórházi, mind a járóbeteg-ellátásban felhasználják. Az ez utóbbiakat - amelyeket még átfogóan gyógyászati segédeszközöknek nevezünk - szolgáló termékkör jelentős része tb-támogatást élvez. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor össze kellene vetnünk a támogatási rendszer egyes elemeit - beszéljünk csak a tb-ártámogatási kulcsokról, a jogszabályi háttérről, a rendszerbe bekerülő új termékekről, az ártárgyalások ütemezéséről és átláthatóságáról - az EU-tagországokban szokásossal, és rá kell döbbennünk, hogy Magyarországon káosz van. Sajnos többek között jelenleg a forgalmazás (nagy- és kiskereskedelem), a tb-listára történő felkerülés feltételei, a reklámtevékenység sem szabályozott.

Hazánkban még nem vált elfogadottá a tény, miszerint az időbeni prevencióval és hatékony rehabilitációval munkaképessé válnak a betegek, akik rokkantnyugdíjasként nem viszik, hanem hozzák a pénzt. A csökkenő populáció miatt sem tehetjük meg, hogy ilyen mértékben lemondjunk ezekről az emberekről.

Az európai országokban a megelőzés és a rehabilitáció a gyógyászati segédeszközök tekintetében lényeges része az egészségügy kiadásainak. A kialakult ökölszabály szerint az orvostechnikai eszközökre, illetve gyógyszerre költött pénz aránya 1:3 (forrás: EUCOMED, 2000). Magyarországon elértük az 1:7 arányt, ami 2003-ban várhatóan tovább romlik (gyse-terv: 31 milliárd forint, gyógyszerterv: 237 milliárd forint), holott a döntéshozók tisztában vannak a kialakult állapot tarthatatlanságával.

A helyzet azonban nem csak a gyógyszerhez viszonyítva katasztrofális! Az orvostechnikai eszközök finanszírozásának aránya az egészségügyi kiadásokon belül is romlott és romlik az utóbbi években (forrás: OEP-adat, 2002. március).

Ez az alacsony szintű támogatás több szempontból is megkérdőjelezhető. Egyrészt az orvostechnikai eszközök támogatottsága az egészségügyi ráfordításokból az európai országok átlagában 5,7 százalék, amelyből a fejlettebb 11 ország átlagában ez az arány 7,1. Magyarország tervezett EU-csatlakozásához a jelenlegi mérték nem elfogadható.

Egész Európára és így Magyarországra is jellemző tendencia az elöregedő populáció. Ez azt jelenti, hogy 2020-ra 40 százalékkal több 75 éven felüli emberrel kell számolni, mint most. Ez lényegesen növeli a ráfordítások szükségességét. Ugyancsak tendencia Európában az egyre hosszabb élettartam. Számítások szerint a 65 éven felüliek egészségügyi "ráfordítás igénye" négyszer magasabb mint a dolgozó korosztályé. Az új technológiák következtében egyre több korszerű, hatékony eszköz jelenik meg a piacon, amit finanszírozni szükséges. A költséghatékonyság pedig nem egy "üzletágon" belül (orvostechnikai eszközök), hanem az egészségügyön belül mérendő. Korszerű eszközökkel kevesebb gyógyszer fogy, rövidebb a kórházban eltöltött napok száma, gyorsabb a sebgyógyulás, hogy csak pár példát említsünk.

Érthetetlen és megengedhetetlen, hogy a költségvetés által megszavazott "kasszát" sem költik el! Ennek oka egyáltalán nem a betegek már meglévő teljes és magas szintű ellátottsága, hanem pl. az 1999 óta elmaradó ártárgyalások. (Új termék nem került be, a régiek árát nem rendezték, és így gyártásuk megszűnt. Forrás: OEP-adat, 2002. március.)

A "megtakarítás" a rehabilitáció körében nem érdem, hanem a betegek életszínvonalának csökkenését jelző tény.

Ha figyelmen kívül hagyjuk az öregedő populációból adódó betegséggyakoriság többletigényét, a magyarországi páciensek általános és egységes ellátásának igényét, a technológiai fejlődés adta lehetőségeket, azaz egy abszolút azonos méretű és igényű piacot látunk el gyógyászati segédeszközökkel, és így vizsgáljuk a tb e célra szánt költségvetésének reálértékét, akkor is egy stagnáló, az idén várhatóan az infláció felét megközelítő ellátást látunk (OSZ-kimutatás, 2002. szeptember).

Az egészségügyre, azon belül is a gyógyászati segédeszközökre költött mind kevesebb pénz is hozzájárul ahhoz, hogy a vezető halálozási okok (szívinfarktus, rák) mellett a megelőzés és rehabilitáció hiánya miatt Magyarország a születéskor várható élettartam rangsorában igen hátul áll, Bulgária is megelőz bennünket. A beteg részére a megfelelő eszköz megfelelő időpontban történő eljuttatása nemcsak az életminőséget javítja, de annak hosszát is növelheti. Sajnálatos, hogy ezen a téren nemcsak az EU tagállamai, de a környező országok is megelőznek bennünket. Konkrét példák felsorolása meghaladja a jelenlegi cikk adta lehetőséget.

A gyse támogatásának jelenlegi helyzete, miszerint az éves kassza kiszámításának irányelve az, hogy kizárólag a forint pillanatnyi helyzetét veszik figyelembe a dollárral, illetve az euróval szemben, és ezért vagy egyáltalán nem, vagy 2-3 százalékkal indexálják a rá következő év pénzügyi keretét, tarthatatlan a betegek ellátásának szempontjából!