BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nincs, de még lehet influenzajárvány

Az országos tisztiorvosi szolgálatok munkatársai eddig csak néhány helyen azonosították az influenzavírust, ám az járványos megbetegedéseket nem okozott - mondta érdeklődésünkre az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója. Melles Mártától megtudtuk, hogy a gyors mikrobiológiai laboratóriumi munkát és a betegség lehetséges előfordulásának jelzését segíti, hogy a fejlett európai országokhoz hasonlóan nálunk is megkezdte munkáját a légúti kóroki monitorozórendszer. Ez valamennyi járványügyi vizsgálatot is magában foglalja.

A múlt héten a fővárosi Tétényi úti kórházból jeleztek megbetegedést, ahol a influenza A vírusát azonosították a szakemberek, ezért sor került a látogatási és a felvételi tilalom elrendelésére is. Ugyancsak a múlt héten a fonyódi általános iskola tanulóinak fele betegedett meg influenzaszerű tünetekkel, lázra, izomfájdalmakra, száraz köhögésre panaszkodtak a gyermekek. A lokális jelenségek azonban még nem okoztak járványt.

Ám még hátravannak az "influenzás hetek", hiszen mint azt Melles főorvos asszony mondta: a korábbi évek tapasztalata, hogy a járvány január közepétől március elejéig tartott. Egyébként az európai országokban sincs járvány, de vírusaktivitást jeleztek az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a volt FÁK-országokból, Lengyelországból és Angliából. A WHO egyébként 82 országban állított föl influenzafigyelő hálózatot, s négy nagy influenzaközpontot működtet, ahonnan naprakész információkkal szolgálhat.

A járvány remélt elmaradását segítheti, hogy a múlt év novemberétől országszerte beoltották a leginkább veszélyeztetett embereket. A vakcinát a háziorvosoktól lehetett kérni, 1,3 millióan ingyen jutnak hozzá, köztük az idősek, a krónikus betegek. Azok számára, akik nem tartoznak a térítésmentes oltásoknál említett lakossági csoportokhoz, de igénylik a vakcinát, orvosi vényre a patikákban öt különböző gyártású, de azonos hatású injekciót válthattak és válthatnak ki a háziorvosuk ajánlásával, a vakcinák árának felét az OEP fizeti. Így a biztosítottaknak a teljes szezonra védelmet nyújtó injekció 500-650 forintba kerül. A vakcinát az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint állították öszsze. A szervezet az A és B vírus elleni együttes oltásra tett javaslatot. A WHO adatai szerint a vakcinatörzsek és az adott járványt okozó törzsek kellő egyeztetése esetén az oltások az egészséges felnőttek 70-90 százalékában bizonyultak hatékonynak a betegség megelőzésében. Az oltásnak az az elsőrendű célja, hogy egyéni védelmet nyújtson azoknak, akiknél az alapbetegség, illetve az életkor miatt nagy a kockázat.

Az Országos Epidemiológiai Központ főigazgató főorvosától megtudtuk, hogy az elmúlt 50 évben 34 influenzajárvány zajlott le, köztük háromban a fertőzöttek száma meghaladta a 2 milliót. A hazánkban forgalomban lévő influenzavakcinák kizárólag inaktivált vírust, vagy annak csupán egy meghatározott részét tartalmazzák, így nem okozhatnak influenzás megbetegedést. Valamennyi készítményről elmondható, hogy csak igen ritkán lépnek fel mellékhatások.

Az influenza hirtelen kezdődik, lázzal, izomfájdalommal, fénykerülési vággyal, levertséggel, száraz köhögéssel jár. Nem szabad összetéveszteni az influenzát az egyéb, influenzaszerű megbetegedésekkel. A különféle légúti betegségek hurutos tünetekkel, torokfájással, orrfolyással kezdődnek. Ez utóbbiaknál kisebb közösségekben regisztrálhatók a panaszok, míg az influenza hirtelen, sok embert fertőz és betegít meg. Az influenzavírus egyébként a légúti csillószőrös hengerhám károsodását idézi elő, megfosztva a légutakat természetes védekezőképességüktől. A hengerhám spontán regenerációja körülbelül két hetet vesz igénybe. A kór légzési elégtelenséghez vezető kétoldali tüdőgyulladást okozhat, amely gyakran igényel kórházi intenzív osztályos kezelést. A légúti vé-dekezőképesség megváltozása eredményezi az influenza szövődményeként fellépő, nem vírusos, hanem baktériumok által okozott és így antibiotikumokkal kezelhető tüdőgyulladást.

Érdeklődésünkre azt is elmondta a főigazgató asszony, hogy az oltások - egyéb gyógyszerekhez hasonlóan - a szavatossági idő alatt használhatók csak fel. Az influenza-oltóanyagokat - a WHO jelzése alapján - egy szezonra gyártják, s az esetleg megmaradt készleteket a nyáron leselejtezik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.