BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NKA: sokszoros túljelentkezés

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) közművelődési kollégiuma a beérkezett 1667 pályázat felét tartotta támogatásra érdemesnek. A döntéshozók az igényelt összeg 24,4 százalékát, azaz 303 millió forintot oszthattak szét. A nyertes pályázatok száma 842, a megítélt összeg az igényelthez viszonyítva átlagosan meghaladja a 40 százalékot. A három fő terület a következő: az összes támogatás 35 százalékát közművelődési programok megvalósításához, eszközfejlesztésre kapják, 34 százalék jut a kiemelt jelentőségű nagy rendezvényekre, 23 százalék a közművelődési alkotótáborok lebonyolítására. A kollégium az őszszel körülbelül 100 millió forintos további pályázati lehetőséget biztosít, szeretné támogatásaival segíteni egyebek között a közművelődés marketingtevékenységét, pályázatíró technikák tanítását.

Az NKA zenei kollégiumában a 12 tagú szakmai kuratórium szintén rendkívül nagy számú pályázatról döntött. Ittzés Mihály kollégiumi elnök szerint a témák között ezúttal is meghatározóak a hangversenyek, fesztiválok, versenyek, mesterkurzusok. Az egész évre 332 millió forint a kollégium pályázatokon szétosztható kerete. Az első fél évben rendelkezésre álló összeghez viszonyítva nyolcszoros volt a beérkezett igény. A visszajelzések szerint az NKA-támogatás szakmai tekintélyt is ad a programnak, s általában könnyebb így további dotációkat keresni.

A tíz esztendeje működő NKA szakkollégiumai az idén több támogatásról dönthettek saját maguk, miután az előző kormány idején drasztikusan, 50 százalékra emelt miniszteri keretet Görgey Gábor, a nemrég távozott kulturális miniszter 25 százalékra csökkentette. A pénzalap saját bevétele a kulturális és más kiadványok, szolgáltatások után befizetett járulékokból az első teljes évben, 1994-ben 660 millió forint volt. Azóta ez az összeg jelentősen növekedett, tavaly körülbelül 5,7 milliárd volt, az idén a tervezett bevételek szerint körülbelül 6 milliárd forintot oszthatnak szét. Évente körülbelül 10 ezer pályázat érkezik be. A járulékokból befolyó összeg minimális részét, 6 százalékát fordítják az NKA működtetésére.

A bevételeknél a legmagasabb, 25 százalékos járulékkulccsal szerepel az emelt díjas, telefonos, pornótartalmú szolgáltatás, valamint az olyan video- és hangfelvételt tartalmazó anyag, amely pornó- vagy erőszaktartalmú. Az összes többi termékkör járulékkulcsa lényegesen alacsonyabb. A kerámiából készített dísztárgyak után például 3, a CD-n terjesztett hangfelvételek után 2 százalékos járulékot kell fizetni. A könyv, térkép, újság után egy százalék a fizetendő járulék, szállodák, ipari épületek kivitelezése után 0,2 százalék. (EE)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.