Keserű pirula: egészségügy 2004
Az álláspontokat az állampolgár nem érti. Nem érti, mire alapozza az ellenzék, hogy például a fekvőbeteg-gyógyintézetek sora mehet tönkre a jövő évi finanszírozás következtében, amikor az egészségügyi tárca első embere kiállva a mikrofonok elé, magabiztos mosollyal közli, hogy a rendszerváltoztatás óta soha ilyen mértékű támogatásnövekedésben nem részesültek kórházaink. Mindkét véleményt természetesen számokkal is alátámasztják.
Az ellenzék szerint az egészségügy jövő évi költségvetési terve az ideinél alig több mint 11 milliárd forinttal nagyobb öszszeg, mely körülbelül 3 százalékos többletnek felel meg. Figyelembe véve a prognosztizált 6 százalékos inflációt, ez jelentős reálérték-csökkenésnek minősíthető. Az egészségügyi miniszter eközben közel 30 százalékos kasszanövekményről beszél. Önmagában mindkét állítás igaz. A Pénzügyminisztérium adatai szerint a fekvőbeteg-szakellátásra az idén várhatóan 370,9 milliárd forintot fog kifizetni az OEP, amit ha összevetünk a jövő évre tervezett 382,1 milliárddal, a növekmény alig haladja meg a 11 milliárd forintot, ami pont 3 százalék. Ugyanígy igaz a tárca vezetőjének állítása. Ha az egy évvel ezelőtti költségvetési törvényjavaslatot nézzük, a fekvőbeteg-kasszánál szereplő előirányzat 295,3 milliárd, melyet összevetve a jövő évi tervezettel, 30 százalékos növekedést jelent. Ha egy kicsit elkalandozik a szemünk a sorok között, kettővel lejjebb találunk egy ún. célelőirányzat-tételt, mely egy esztendeje közel 133 milliárd forintot tartalmazott, a most benyújtott költségvetésben viszont még a 17 milliárdot sem éri el. Itt szerepelt korábban a kormányváltást követően megemelt egészségügyi bérek fedezete, melyet a következő esztendőben a különböző kasszák között szétosztottak. Az, hogy a teljesítményarányos finanszírozáshoz kötött áthúzódó bérnövekmény milyen zavarokat fog okozni, hatástanulmány hiányában csak találgatni lehet. Ennyit a statisztikákról és az interpretációkról.
Nem hiszem, hogy lesz olyan kormánypárti vagy ellenzéki politikus, aki ki merné jelenteni, hogy a jövő évre tervezett gyógyszerár-támogatási keret elegendő lesz. Az Állami Számvevőszék - bár még nem nyújtotta be a T. Háznak a költségvetéssel kapcsolatos véleményét - biztos, hogy az idei évben is kritikával illeti a kormányt.
Az idei évi várható támogatási összeg meg fogja haladni a 242 milliárd forintot. Mindezek ellenére a kormány a jövő esztendőre ennél kevesebbet szán. Különösen az úgynevezett különkeretes beszerzésű gyógyszerek esetében nagy a különbség, ezen a tételen több mint 13 százalékkal csökken a felhasználás. Garantáltan nem lesz elegendő a tervezett összeg. Nem csupán azért, mert Európában évente átlag 6-10 százalékkal bővül a gyógyszerpiac, és ez alól mi sem tudjuk kivonni magunkat, hanem a január elsejétől bevezetendő 5 százalékos áfa miatt sem. Ez szerény számítások szerint is mintegy 15 milliárd forinttal terheli a gyógyszerforgalmat, de a támogatotti kört illetően is meghaladja 12 milliárdot. Korábban többször nyilatkozta az ágazati miniszter, hogy a gyógyszerkaszsza tervezésénél figyelembe veszik az áfahatást. Arra jobb nem is gondolni, hogy a tervezet már tartalmazza az adót is. Bízzunk benne, hogy csak elfelejtették.
Az elmúlt tíz esztendőben jelentősre duzzadt gyógyszerkaszsza azt a látszatot keltheti, hogy a magyar egy pirulafaló nemzet. Népegészségügyi mutatóinkat figyelembe véve ezen nem is lehetne csodálkozni, de nemzetközi összehasonlításban nem térünk el az európai átlagtól, bár annak élvonalába tartozunk. Ha a gyógyszerekre fordított költségeket vesszük alapul, akkor pedig még messze vagyunk az uniós átlagtól. Az EU-ban az egy lakosra jutó gyógyszerköltség 252 euró átlagban, amely megközelítőleg háromszorosa a magyar fogyasztásnak (85 euró/fő/év). Pedig az elmúlt évtizedben kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel, de jelentősen bővült a gyógyszertámogatásra fordított keret.
1994-ben még 62 milliárd forint volt a gyógyszerkassza, az idei évben pedig több mint 240 milliárd. 1994-et véve 100 százaléknak, a növekedés meghaladja a 290 százalékot. Gyógyszereink jelentős része importból származik, de az egyre csökkenő mértékben idehaza gyártott medicinák alapanyagát is az esetek túlnyomó részében külföldön vagyunk kénytelenek beszerezni. Ebből a megfontolásból érdemes megnézni a támogatásnövekedést valutában. Ha svájci frankban vagy USA-dollárban számoljuk az évenkénti támogatás nagyságát, a közel tíz év alatt a növekedés mértéke alig haladja meg a 80 százalékot. Talán ez is oka lehet annak, hogy egy pillanatra sem nyugszanak a kedélyek a gyógyszerfronton. A feszítően növekvő igények hátterében a bővülő gyógyszerpaletta, a jóval drágább, de egyben remélhetőleg hatékonyabb originális készítmények piacra kerülése mellett a gyógyszerár-támogatás belső szerkezetének a megváltozása is szerepet játszhat.
1993-ban a gyógyszertámogatás 72 százaléka a normatív (50-70 százalékos támogatási mérték) körbe tartozott. Ez az arány 2001-re 50 alá csökkent. Ennek megfelelően a nagyobb százalékban támogatott készítmények részesedése fokozatosan nőtt. Nyilvánvaló, hogy a háttérben politikai, elsősorban szociálpolitikai megfontolások húzódnak. A gyenge vásárlóerővel bíró lakosság - elsősorban a nyugdíjas korosztály - nem bír többet fizetni a gyógyszerekért. Így sem ritka, hogy kiváltatlan maradnak a receptek. Az alapvető baj azonban, hogy az egészségügy - és ezen belül természetesen a gyógyszerészet - évről évre kisebb mértékben részesedik a nemzeti össztermékből. Persze ebben az esetben is elhangzanak pró és kontra érvek, de ez nem változtat a tényen, még messze vagyunk az európai átlagtól.
Gyógyszerészeinket azonban más is sújtja. Emlékszünk, 2001-ben, amikor a készítmények árrésének befagyasztására került sor, nem múlt el olyan hét, hogy a gyógyszerészkamara ne tiltakozott volna valamelyik médiumban. A szocialisták egyik választási ígérete volt, hogy győzelmük esetén haladéktalanul orvosolják a sérelmeket. Lassan két év telik el kormányzásukból, de valahogy megfeledkeztek ígéretükről. És érdekes módon most nem protestál a kamara, vagy legalábbis nem olyan látványosan, mint két évvel ezelőtt. Igaz, állandó fenyegetettség állapotában érezheti magát a szakma. Bár a Magyar Orvosi Kamara kapcsán merült fel a kötelező tagság megszüntetésének ötlete, de ennek esetleges bekövetkezte nem hagyná érintetlenül a gyógyszerészeket sem. Ennél súlyosabb a gyógyszerforgalmazás liberalizálásának ötlete. Nem jöhetett volna jobbkor a kormánynak - bár tiltakoznak ellene, hogy közük lenne hozzá - a versenyhivatal javaslata, hogy ki az OTC-szerekkel a patikákból. Társadalmi igény nincs arra, hogy különböző szupermarketekben orvosságot lehessen kapni, sőt a lakosság több mint 80 százaléka a forgalmazás biztonságát sokkal fontosabbnak tartja. De a fenyegetettség kialakult. Pedig eleink több mint 125 évvel ezelőtt leírták: "Szem előtt tartatott, hogy a gyógyszerészet tudományos szakismeretet feltételezvén, a közönséges iparüzletek közé annyival kevésbé sorozható, mert a közegészségüggyel szoros kapcsolatban áll" (1876. évi XIV. törvénycikk a közegészségügy rendezéséről). Ehhez nem hiszem, hogy bármit is hozzá kell tenni. Ebből az elvből engedni nagy visszalépés lenne az eddig elért eredményektől, és veszélyeztetné a gyógyszerforgalmazás szakmai biztonságát.
További problémát jelent a gyógyszertárak tulajdonlásának kérdése. Az elmúlt években patikaláncok kerültek multinacionális cégek érdekkörébe. Hiába fogadta el a parlament 2001-ben a Magyar Demokrata Fórum törvénymódosító javaslatát, mely szerint a betéti társaság formájában működő gyógyszertárak beltagjainak tulajdonosi részesedése meg kell hogy haladja az 50 százalékot, valamint, hogy gyógyszergyártók és -forgalmazók kerüljenek ki a tulajdonosi körből, forrás hiányában nehézségekbe ütközhet a repatriálás. Ebben az esetben is hangzottak el ígéretek egy kedvezményes kölcsönkonstrukció biztosításáról.
Hosszan lehetne még írni a kaotikussá és így átláthatatlanná vált gyógyszer-támogatási tárgyalásokról, vagy az ún. szakmai protokollok kérdéséről is. E nélkül is látható, hogy nehéz év elé néz a szakma, nagyon keserű lesz az íze annak a pirulának, amit 2004-ben lenyomnak a torkunkon.
A szerző az Országgyűlés egészségügyi bizottságának alelnöke (MDF)
