A Hormuzi-szoros lezárása olyan adu, amelyet Irán csak egyszer játszhatott ki – az Öböl menti államok már készülnek egy újabb sokk elkerülésére
Irán évtizedeken keresztül fenyegetett azzal, hogy kijátssza a legerősebb aduját: lezárja a Hormuzi-szorost. Izrael és az Egyesült Államok támadása után meg is tette – sokkal könnyebben, mint azt bármelyik elemző várta –, és válságba döntheti vele a világgazdaságot. Ennek a stratégiai előnynek azonban mindig volt egy hátulütője – az, hogy valószínűleg csak egyszer bevethető, mert az érintettek levonják a tanulságokat, és felkészülnek legrosszabbra.
A Hormuzi-szoros kulcsfontosságú kereskedelmi útvonal, amelyen keresztül nem csupán a globális olaj- és LNG-felhasználás ötöde áramlik, hanem olyan termékek is, mint például a csipgyártáshoz nélkülözhetetlen hélium, a műtrágya vagy az alumínium.
A fontossága ellenére a Perzsa-öböl országai nem fordítottak túl nagy erőfeszítést a roppant költséges alternatív megoldásokra, így csak az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és Irán rendelkezik olajvezetékkel is. Ezeknek a kapacitása azonban messze nem fedezi a tengeri szállításokét.
Eddig ez a megoldás nem érte meg – az iráni háború és a szoros lezárása azonban alapvetően megváltoztatta a helyzetet.
A Hormuzi-szoros alternatívái
Az Öböl menti gazdag államok most egyre komolyabban foglalkoznak az alternatív lehetőségekkel, vizsgálják, hogyan lehet a szárazföldön elkerülni a keskeny tengerszorost.
Ez a konfliktus megváltoztatja a világ minden egyes országának szemléletmódját, prioritásait és befektetési ösztönzőit az elkövetkező negyven évre nézve
– mondta a MarketWatchnak Jaime Brito, az OPIS finomítási és olajtermék-üzletágának ügyvezető igazgatója.
Néhány alternatíva akár már rövid távon is megvalósítható, a többihez is elég lehet három-öt év:
- újraindíthatják például a szaúdi mezőket a Földközi-tengerrel, a libanoni Szidonnal összekötő, már leszerelt Transz-Arábiai vezetéket (Tapline),
- újabb csatlakozásokat építhetnek ki a Szuezi-öblöt a Földközi-tengerrel összekötő, egyiptomi Sumed-vezetékhez,
- kibővíthetik az Emírségek és Szaúd-Arábia meglévő vezetékét is,
- a janbui kikötőt pedig átalakíthatják úgy, hogy nagyobb hajók is kiköthessenek.
Megoldás a tárolókapacitás jelentős bővítése is, amellyel a jövőben gondoskodhatnak arról, hogy ne legyenek ellátási zavarok, és vizsgálják a vasúthálózat fejlesztését is a többi áru szállításának megkönnyítéséhez.
„Minden lehetséges eszközt bevetnek majd, mert a Perzsa-öböl olajtermelő országainak a megélhetéséről van szó” – mondta a gazdasági portálnak Kenneth B. Medlock, a Rice University Baker közpolitikai Intézetének energia-közgazdásza.
Most több állam is a szorostól függ
Bahrein, Kuvait és Katar teljes mértékben a Hormuzi-szorostól függ, ahogyan nagyrészt Irán is, mert a vezetékének a kapacitása mindössze csak napi 300 ezer hordó körül van.
Ez elenyésző mennyiség ahhoz a napi 1,8 millió hordóhoz képest, amelyre a háború alatt feltornázta az exportját, és becslések szerint napi 140 millió dollárt keresett.
Irak ugyan szintén tud olajat exportálni az északi mezőiről Törökországba tartó vezetéken,
de a kitermelésének zöme az ország déli részéről származik, ahonnan az nem elérhető. A Kirkuk és Ceyhan közötti olajvezeték ráadásul egy vita miatt zárva is volt, csak március közepén indult újra, a kapacitása azonban csak 250-300 ezer hordó, miközben az ország a háború előtt napi 3,5 millió hordó olajat exportált.
A közös cél érdekében félreteszik a rivalizálást
A Hormuzi-szoros alternatíváit eddig a régi politikai rivalizálás akadályozta meg, a háború kínjait azonban az egész régió érezte, ami megegyezésre ösztönzi őket.
A csővezetékekkel ugyan valószínűleg összesen sem tudnak annyi nyersolajat szállítani, mint a hatalmas tankerekkel, de megközelítik azt a mennyiséget, amelyet általában a Hormuzi-szoroson keresztül exportáltak.
Az olajimportőrök a különbség pótlására kereshetnek a Perzsa-öblön kívüli beszállítókat, a térség exportőrei számára pedig a szoroson átfolyó olajáramlás jövőbeli megszakadásával járó áremelkedés pótolná a kiesett mennyiséget.
Nagyobb lesz azonban a kockázat is,
mert egy esetleges újabb háborúban az olajvezetékek, a kikötők és az egyéb szárazföldi infrastruktúra könnyű célpont. Amíg az iráni rakéták hatótávolságán belül maradnak, addig nem lesznek teljesen biztonságban, és érte is támadás a konfliktus során a vezetékeket.
Ajánlott videók
