Tűz van?, avagy gyógyszerészek a frontvonalban
Amíg korábban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár gyógyszerkasszája az előző év tervezett kiadása volt, a 2004-es költségvetésben először a teljesülés körüli vagy a teljesülési összeg lesz.
A gyógyszerkassza teljesülésétől függetlenül láthatjuk, hogy az egy főre jutó egészségügyi kiadásokat tekintve Magyarország lényegesen elmarad a csatlakozni kívánó némelyik szomszédos országétól, s jóval elmarad az európai uniós átlagtól. Az egészségügyi kiadások és ezen belül a gyógyszerkiadások 1990-től 2000-ig - de azt követően is - lineáris emelkedést mutatnak. A költségeken túl a gyógyszerkasszával kapcsolatosan vannak társadalmi, forgalmazói, gyógyszerészi és betegelvárások. A társadalmi elvárások között szerepel, hogy az adófizetők pénzét ellenőrzötten, a szükségleteknek megfelelően kell elkölteni. A forgalmazó és gyógyszerész azt várja el, hogy lehetőleg az őáltala forgalmazott készítmény kerüljön be a társadalombiztosító által támogatott körbe. A beteg elvárása kettős: ő betegségére a legjobb gyógyszert szeretné, amiből keveset kell szedni, amelynek nincsenek mellékhatásai, és hogy ne kerüljön sokba. Ezenfelül jelentkeznek a speciális betegcsoportok jogos igényei, amelyek kielégítése körül nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is komoly vita folyik: kell-e támogatni, hatékonyak-e, hatásosak-e az adott szerek.
A gyógyszerészeket ezenkívül izgatja, hogy hol lehet majd gyógyszert vásárolni, mekkora lesz az árrés. Ha végigtekintünk a magyarországi gyógyszertár- és gyógyszerhelyzeten, azt lehet mondani, hogy 1990 óta a patikák döntő többsége magánkézbe került, a fiókgyógyszertárak mintegy 37 százaléka zöldmezős beruházásként létesült. A gyógyszerforgalom éves értéke 58 milliárdról 317 milliárd forintra növekedett, az ágazati árrés pedig 1993-hoz képest 11,8 milliárdról 46,1 milliárdra nőtt, míg a gyógyszertárak száma 1600-ról 2600-ra.
Komoly kérdés, hogy foly-nak-e tárgyalások a gyógyszergyártóval, milyenek azok, s mi a végeredménye. Minden kormányzat a saját megállapodását dicséri, ám sok tekintetben "egy kicsit fordítva ülünk a lovon". Ugyanis előbb meghatározzuk a gyógyszerkassza nagyságát, majd közben vagy utána folytatunk tárgyalásokat a cégekkel. Kívánatos lenne, ha sikerülne több évre szóló, átlátható, számos automatizmust tartalmazó megállapodást kötni. A gyógyszerköltségek visszafogására számos technikát vezettünk be. "Bezártuk" a kasszát, átnéztük a közgyógylistát, beszéltünk a promócióellenes küzdelemről, arról, hogy sok gyógyszert fogyasztanak a magyar betegek. Ha megnézzük ezeket a kérdéseket, kiderül, hogy a magyar betegek nemzetközi viszonylatban sem fogyasztanak túl sok gyógyszert. A promóció kérdéséről lehetne vitatkozni, és talán lehetne szelídebb promócióval is élni. A közgyógylistát azonban kétségtelenül más elvekre kell helyezni.
A gyógyszergyártókkal folytatott tárgyalás egyik komoly behatároló tényezője, hogy a magyar gyógyszerkincs 70 százaléka import. Nemzetközi viszonylatban a gyógyszerárképzés és a kereslet szabályozására számos megoldást alkalmaznak. Az az igazság, hogy ezek a megoldások nem mindenütt váltják és váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az uniós csatlakozás után sem lesz erre egységes európai megoldás, hiszen a gyógyszerárképzés mindenütt helyi hatáskörű, az EU csak a gyógyszer fogalmáról, a helyes gyártási eljárásról, a gyártók felelősségéről és a vényköteles gyógyszerek reklámtevékenységéről dönt. Az összes többi kérdés a tagállamok hatáskörébe tartozik.
Az utóbbi időben keményen fellángoltak azon viták, hogy ki lehet gyógyszertár-tulajdonos, hol lehet patikaszert forgalmazni, és hol szeretnének egyesek gyógyszereket látni. Úgy tűnik, ez a kérdés eldőlt, ez feleslegesen borzolja a gyógyszerészek idegeit.
Ezzel szemben hangsúlyozni kell azt, hogy a gyógyszerellátás a legelfogadottabb egészségügyi ellátási forma, hiszen a terápia 80 százaléka gyógyszeres, és ennek a kézben tartása nagyon fontos, hiszen ez csökkentheti a kórházi kezelések, ellátások időtartamát, javíthatja az életminőséget és a közegészségügyi helyzetet. Ebben döntő szerepe van a gyógyszerésznek. Kívánatos lenne a jövőben a gyógyszerészeket még inkább bevonni a népegészségügyi programba.
A gyógyszerészekkel, a gyógyszerellátással szemben az elkövetkező időszakban komoly kihívások jelennek meg. Tovább öregszik a társadalom, ezért az új innovatív gyógyszerek bevonása elengedhetetlen, az újonnan megjelenő betegségekből adódóan új terápiás lehetőségek lesznek, az információs társadalomból eredően pedig új gyógyszerrendelési módok nyernek teret maguknak. Komoly kérdés a telekommunikációs eszközök megjelenése, az orvos-gyógyszerész kooperáció további javításának a kérdése és ebben az informatika szerepe.
A szerző az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke
