BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kis magyar cég óriás gázüzlete

Az Eural Gas Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (ETG) szóvivője cáfolta, hogy a cégnek bármi köze lenne az orosz maffiához, olyan, kétes hírű üzletemberekhez, mint Szemjon Mogiljevics vagy Igor Fiserman. A Magyarországon bejegyzett céget, amelynek ügyvezetője Knopp András volt kulturális miniszterhelyettes, lengyel lapok hozták összefüggésbe alviláginak tartott személyekkel. Borisz Sesztakov szóvivő ugyanakkor elmondta: az ETG létrehozásáról az orosz Gazprom és az ukrán Naftohaz állapodott meg a tavalyi év végén. Évente 36 milliárd köbméter gáz szállítását akarták így megoldani Türkmenisztánból Ukrajnába. Adózási szempontból választották azt a megoldást, hogy Magyarországon hoznak létre off-shore céget. Erre azonban csak 2002 decemberéig volt lehetőség, így a folyamat meggyorsítására azt találták ki, hogy magyar magánszemélyek alakítsák meg a céget, amely a leszállított gáz 38 százalékát kapja szolgáltatásai fejében. Ezt értékesítik egyebek közt a lengyel piacon. Az Eural-ügyet szemlélő nyugati elemzők azonban gyanakvóak, hiszen a cég az idén mintegy 25 milliárd forint tiszta nyereséget vár. A Gazprom nyugati társtulajdonosai szerint az Eural látszatcég, amelynek egyik célja a Gazprom-ügyletekből származó nyereség lecsapolása, hogy a milliárdok egy része a gázipari óriás egyes tulajdonosaihoz (például a német Ruhrgashoz) ne kerüljön osztalék formájában. (Nszab. 13. old.)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.