BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Parti Nagy Lajosé a Magyar Irodalmi Díj

A Magyarország Európában Alapítvány elnöke, Göncz Árpád tegnap Parti Nagy Lajosnak adta át a 2003. év legjobb szépirodalmi alkotásáért, azaz a Grafitnesz című verseskötetért járó Magyar Irodalmi Díjat. A 2000-ben létrehozott díjjal - amelyet eddig Esterházy Péter (a Harmonia Caelestisért), Bodor Ádám és Balla Zsófia (A börtön szava című kötetért), illetve Rakovszky Zsuzsa (A kígyó árnyéka című regényéért) vett át - ötmillió forintos elismerés is jár a szakmai zsűri által kiválasztott írónak. Az alapítvány alapítói-támogatói: ÁB-Aegon Rt., Mol, Westel Rt., K&H, MKB, Eravis Rt., Papyrus Hungária Rt., Philips Magyarország Kft. és a Zwack Unicum. (VG)

Két magyar film a Berlinalén

Fliegauf Benedek Dealer című játékfilmjét és Mészáros Péter Ki a macska című rövidfilmjét is meghívták a tegnap kezdődött 54. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos programjába. Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb filmes seregszemléjét, az 1951-ben alapított Berlinalét az idén február 5-15-e között rendezik meg. Fliegauf Benedek játékfilmje, a Dealer a fesztivál Fórum című szekciójában szerepel, a rendező egyébként tavaly a Rengeteg című alkotásával vett részt az újító műveket bemutató Fórum programjában, s elnyerte a Wolfgang Staudte-díjat. Mészáros Péter Ki a macska című 8 perces rövidfilmje a Panoráma szekcióba kapott az idén meghívást. Az ő munkásságát a 2002-ben Cannes-ban Aranypálmával jutalmazott Eső után című kisfilmje óta figyeli a nemzetközi szakma, azt az alkotását az ottani sikeres bemutató óta a világ közel 50 helyszínén láthatták a nézők. (VG)

A BFZ hatalmas sikere Londonban

A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) Európa egyik legnagyobb kulturális központjában, a londoni Barbican koncertteremben adott két egymást követő estén hatalmas sikert arató hangversenyt. A Fischer Iván által vezetett együttes A világ nagy zenekarai sorozat keretein belül lépett fel az angol fővárosban. Első este Liszt Tasso című szimfonikus költeményét, majd a Walkűr első felvonását játszották el; a második nap szintén Liszt Ferenccel kezdődött, utána pedig Lenau Faustja és a Walkűr 3. felvonásának utolsó jelenetét hallgathatták meg a komolyzene rajongói. Az együttes sikerét mi sem tükrözi jobban, mint hogy a The Guardian, illetve a Financial Times is a Budapesti Fesztiválzenekarnak adta a legjobb osztályzatot a fellépő együttesek közül - jobbat, mint a Royal Festival Hallban Kurt Masur vezényletével muzsikáló Londoni Filharmonikusoknak. A Budapesti Fesztiválzenekart jövő júniusra és novemberre újabb két-két koncertre hívták meg. (VG)

Létrejött az irodalmi kerekasztal

Megalakult az irodalmi kerekasztal, amelynek mind a nyolc jelentős hazai írószervezet a tagja. A szervezetek ütemtervet készítettek a kulturális minisztériummal folytatandó, tíz hónaposra tervezett tárgyalásokról, amelyek során szeretnék elérni, hogy az irodalom egészét a filmtörvényhez hasonló szabályozással segítse a mindenkori kormány. A legfontosabb az, hogy javítsák a hazai irodalmi folyóiratok és szervezetek működési feltételeit, továbbá enyhítsenek az írók megélhetési gondjain. Javaslataikat hamarosan eljuttatják a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába, az első tárgyalás a tárca képviselőivel február 9-én várható. (VG)

Hiller Istvánhoz fordulnak a táncművészek

A Magyar Táncművészek Szövetsége Hiller István kulturális miniszterhez fordult, méltatlannak tartja ugyanis, hogy a 2002-es kormányváltás óta sem Görgey Gábor, sem a jelenlegi miniszter nem ült le érdemben tárgyalni a szövetség elnökségével. Pedig a táncművészek, illetve a Nemzeti Táncszínház anyagi helyzete kilátástalan, más művészeti ágakhoz képest erősen alulfinanszírozott, a minisztériumon belül pedig nem megfelelő a szakmai képviseletük. A támogatási rendszer áttekinthetetlen, egyenetlen és szabályozatlan, s a pályázatokat sem az egyes társulatok működésének megfelelően írják ki. Mindezek mellett hiányzik az egységes koncepció, amely meghatározná a táncművészet helyét, funkcióját, működését a magyar kultúrán belül. A szakmai szervezetek szükségesnek tartanának egy a táncművészet működésére vonatkozó tánctörvényt is. (VG)

Filmvetítések a Magyar Magic keretében

A 2003 novemberében indult a Magyar Magic - Hungary in Focus 2004 című kulturális sorozat keretében mostanában a magyar filmművészet kiemelkedő jelentőségű, illetve kortárs alkotásai szerepelnek a londoni magyar kulturális központ programjában. A február 1-je óta tartó vetítéssorozaton Fekete Ibolya, Fehér György, Szász János, Tímár Péter, Janisch Attila, Tarr Béla, Deák Krisztina, Fliegauf Benedek, Pálfi György és Mundruczó Kornél egy-egy filmje kap bemutatkozási lehetőséget. (VG)

Lajkó Félix ismét az A38 hajón

A néhány hónappal ezelőtti, hatalmas sikert aratott koncertje után Lajkó Félix, a kiváló hegedűművész február 7-én ismét fellép a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó A38 hajón. A 21 órakor kezdődő esten előzenekarként a balkán-román-cigány zenei gyökereket zenéjébe vegyítő Future együttes lép fel, a vérpezsdítő muzsika után következik Lajkó Félix, majd Cadik szórakoztatja hajnalig a közönséget. A jegyek 3000 forintba kerülnek. (VG)

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.