Jelentősek a piacélénkítés anyagi kihatásai
Az eht. 2004. január 1-jei hatálybalépése ma még nem tesz lehetővé teljes körű piacelemzést és versenyértékelést, mivel a törvény alkalmazásához elengedhetetlenül szükséges végrehajtási jogszabályok egy része még ma sem jelent meg, illetve tervezeti formában sem látott napvilágot. Továbbá az eht. alapján felállított új intézményrendszer, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: NHH) piacszabályozó tevékenysége is csak az év háromnegyede elteltével lesz érzékelhető, amikor döntés születik a referenciaajánlatok és a jelentős piaci erejű szolgáltatók és a szóba jöhető szolgáltatási piacok ügyében.
Az eht. újraszabályozásának elsődleges célja a piacélénkítés, a verseny kibontakoztatása, az árak csökkentése, természetesen azzal összekötve, hogy az elektronikus hírközlés új szabályozása implementálja az EU új csomagját is.
Ha azt vizsgáljuk, miként élénkült a piac január 1-je óta, először a számhordozásra érdemes kitérni mint olyan változásra, amely a már berendezett piac szerkezetét érintette. A földrajzi számok szolgáltatók közötti hordozására az érdekeltek már a múlt évben felkészültek, így a program megindulhatott január 1-jén. A szolgáltatók közötti mozgás, amelyet az előfizetők egy csoportja új szolgáltatóval való szerződéssel és a régi szám megtartásával idézett elő, a Matávnak tízezernél több számátadást és több száz számátvételt jelentett. Természetes, hogy ezek a számok további elemzést igényelnek, mivel az előfizetői számok nem tükrözik a fogyasztói számokat, és ezekből még nem lehet következtetéseket levonni a forgalom és a bevétel alakulására. A nem földrajzi számok és a mobilszámhordozás alakulásában még nincs tapasztalat, hiszen a szabályozás értelmében ennek lehetősége május 1-jétől adott.
A szolgáltatók közötti kapcsolatokat a hálózati szerződések és a hálózati szerződésekben alkalmazott nagykereskedelmi árak befolyásolják. A korábbi törvény néhány rendelkezésének megtartásával, illetőleg túlélőszabályokkal az eht. áthidalta a jelentős piaci erőre és a jelentős piaci erejű szolgáltatók kötelezettségeire vonatkozó feltételeket. Így mindaddig, amíg az új 18 szolgáltatási piac elemzése és a jelentős piaci erő meghatározása, valamint az ilyen piacokon meghatározó szerepet játszó szolgáltatók azonosítása meg nem történik, addig is mód van a meglévő szolgáltatók referenciaajánlatainak kidolgozására, benyújtására és hatósági jóváhagyására. Ezeket a tervezeteket a szolgáltatók - az eht.-ben megjelölt határidőben - már a hatóság rendelkezésére bocsátották, jóváhagyásuk döntési szakaszban van.
Várható tehát, hogy a nagykereskedelmi árak mind a referencia-összekapcsolási ajánlatok, mind a helyi hurok megosztása (RIO, RUO) esetében nem fognak eltérni az EU-országok átlagáraitól, azaz a díjak előbb-utóbb kiegyenlítődnek. Így a hazai piacon az elmúlt két évben sokat támadott "magas összekapcsolási díj" nem lehet akadálya a versenynek. Arra is szükség van azonban, hogy az NHH tanácsa úgy hagyja jóvá az előterjesztett referenciaszerződési ajánlatokat, hogy az azokban megjelölt nagykereskedelmi árak igazodjanak majd a hálózati szerződés révén nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatások tartalmához. Ne akadályozzák a műszaki-technológiai fejlesztésre irányuló befektetői elhatározásokat, ne torzítsák részleteiben a szolgáltatásválasztékot, és segítsék elő a teljes piac kiegyensúlyozott fejlődését.
A szolgáltatóválasztás, kivéve a helyi szolgáltatóválasztás lehetőségét (mai terminológia szerint közvetítőválasztás), a korábbi szabályozás szerint is lehetséges volt. Különösebb piacátrendező hatást azonban nem fejtett ki. A május 1-jétől lehetővé tett helyi szolgáltatóválasztásnak várhatóan nagyobb szerepe lesz.
A három piacélénkítő és igazán liberalizációs szabály anyagi kihatása viszont jelentős. A számhordozás - földrajzi számok esetében - 982 millió, a mobilszámhordozás egymilliárd forintot meghaladó kiadás. Folyamatos beruházásigénnyel jár a hálózati szerződések megfelelő teljesítése is, míg a helyi közvetítőválasztás infrastruktúraigénye meghaladja az 500 milliót.
Az elektronikus hírközlési piac első, intenzív szakaszának idejében a versenyzők infrastruktúra alapú versenyben mérték össze erejüket, a befektetők igyekeztek minél modernebb, korszerűbb saját tulajdonban lévő technológiával (hálózatokkal és berendezésekkel) kiépíteni üzletkörüket. A jelenlegi szabályozás hatása azonban szolgáltatás alapú versenyt generál, ezért jelentkezik a magyar piacon olyan új szolgáltató, amely már nem kíván befektetni, hanem használni akarja a már piacon lévők hálózatait, eszközeit. Erre rásegít az az intézkedés, hogy a törvény és az azt alkalmazó hatóság kötelezi és kikényszeríti, hogy a hálózattal rendelkezők - különösen a jelentős piaci erejűek - meghatározott feltételek között és kötelezettség mellett - engedjék át az új szereplő használatába infrastruktúrájukat.
Ez a lehetőség megnyitja az utat a végfelhasználói árak csökkentése felé, mert az ilyen új szereplő nem fektet be hálózatba és eszközbe, azt mástól veszi használatba, ezért - a hálózati szerződés ellenértékeként - ellenőrzött árat fizet a tulajdonosnak.
Saját rendszere viszonylag kis élőmunkával és kevés alkalmazottal működik, hiszen a hálózat és eszközpark rendeltetésszerű használatra alkalmasságáért a "bérbeadó felel", neki ezzel nem kell foglalkoznia. Az ilyen szolgáltatónak legfeljebb az előfizetői közvetlen kapcsolatra kell figyelmet fordítania.
A "hagyományos",infrastruktúra-tulajdonos szolgáltatók arra kényszerülnek tehát, hogy az ilyen körülmények között élesedő versenyben csökkentsék költségeiket (dolgozóik létszámát) és beruházási ráfordításaikat. A szabályozónak rövidesen azt kell majd átgondolnia, hogy nem vezet-e a jelenleg preferált szabályozás hosszabb távú a technológiai fejlődésben behozhatatlan lemaradáshoz, valamint a szakképzett munkaerő állástalanná válásához.
A jelentős piaci erejű szolgáltatók közül azok, amelyek a korábbi időszakban koncessziós szerződés alapján közcélú távbeszélő-szolgáltatást nyújtottak 2002-től a miniszterrel kötött egyetemes szolgáltatási szerződés alapján, a korábbi szolgáltatási területükön végzik az egyetemes hírközlési szolgáltatást. Az egyetemes szolgáltatás a távközlési szolgáltatások törvény által meghatározott készlete, amelyhez bárkinek hozzá kell férnie megfizethető áron, ezért az állam gondoskodik arról, hogy álljon rendelkezésre egyetemes szolgáltató, és a szolgáltatás ára elérhető legyen.
Az eht. új alapokon szabályozta az egyetemes szolgáltatást, mert kibővítette a szolgáltatások körét a keskenysávú internet-hozzáféréssel, illetőleg a költség alatti ár támogatását nem automatikusan, hanem a nettó elkerülhető költségek figyelembevételével és egy sor kivételes szabály alkalmazásával teszi lehetővé. Az igényelhető támogatás forrása - ha ez a szűkített lehetőség valamely egyetemes szolgáltatónak mégis juttatna valamit (például a nyilvános távbeszélő-állomások fenntartása érdekében) - a piac szereplőinek befizetéseiből ered. A nyilvános állomások szabályozása is azt az eredményt fogja hozni, hogy a kis forgalmú és ráfizetéses területeken ez a szolgáltatás rövidesen megszűnik. Az azonban szembeötlő, hogy a korábbi pénzügyi alap helyébe lépő kassza nemigen akar ki- és befizetésekkel, elszámolásokkal és behajtásokkal bíbelődni. Ez a megoldás csak annyiban könynyíti meg az egyetemes szolgáltatók helyzetét, hogy nem kell az állammal hosszas elszámolási vitát folytatni a jogszabályok alapján járó, de késve kifizetett vagy elmaradó támogatásokért. Ha viszont nem kell a be- és kifizetéseket kezelni és nyilvántartani, megtakarítható a kassza működtetetésére fordítandó költség is, azaz a kassza is megszüntethető.
