Liza Minnelli először Budapesten
Július 10-én először lép fel hazánkban Liza Minnelli, a Kisstadionban 21 órakor kezdődő, New York, New York, Budapest! című koncert látványos show-nak ígérkezik. A világhírű énekesnő és színésznő amerikai koncertről érkezik hazánkba, s oda is tér vissza, tehát nem európai turné részeként érkezik hozzánk a Movies and Fashion Kft. szervezésében. A jegyek 80 százaléka 10-15 ezer forintba kerül. A legdrágább - az első sorokba szóló - belépők 35 ezer forintosak, információnk szerint ezek többsége már elfogyott. (VG)
Gödöllői kamarazenei fesztivál
Július 6-ig még tart a gödöllői kamarazenei fesztivál, amely Európa egyik legjelentősebb kamarazenei ünnepe, s ezúttal is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. A 250 éves, 17 ezer négyzetméter alapterületű, 28 hektáros parkkal övezett gödöllői királyi kastélyban megrendezendő hangversenyek este hét órakor kezdődnek, s a szervezők az egyes hangversenyeket a fellépő művészek, illetve a játszott darabok szerint országonként tagolták. Így lesz német-osztrák, lengyel-magyar, cseh-litván, szlovén-szlovák-ír-angol, francia-ciprusi és mediterrán est. (VG)
Karlovy Varyban a Másnap
A ma kezdődő, 39. Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon a játékfilmek versenyébe a szervezők meghívták Janisch Attila Másnap című filmjét, amelyért Medvigy Gábort a legjobb operatőri, Gáspár Tibort a legjobb színész, Lázár Katit a legjobb mellékszereplő díjával tüntették ki az idei magyar filmszemlén. A fesztivál térségünk egyetlen A kategóriás filmes rendezvénye, melyen több ezer, a világ minden tájáról benevezett alkotás közül választják majd ki a fődíjra, a Kristályglóbuszra érdemes művet. (VG)
A Budapest Bank a kultúráért
A Budapest Bank az oktatásért és a magyar pénzügyi kultúráért alapítvány az idén 17 pályázót támogatott, összesen 3,627 millió forint értékben. Az alapítvány - melynek támogatott témái között szakirodalom-beszerzés, könyv- és folyóirat-kiadás, szakmai konferencia megszervezése, oktatásfejlesztés és kutatás szerepelt - 1991 óta közel 100 millió forinttal mintegy 480 szervezet, intézmény, alapítvány működéséhez, tervei megvalósításához járult hozzá. (VG)
Gazdag évad a Gyulai Várszínházban
Ma kezdődik és augusztus 15-ig tart a Gyulai Várszínház 41. évadja, amelyben a szervezők igyekeztek úgy összeállítani a műsort, hogy mindenki találjon szívéhez közel álló előadást. Ezért az idei program négy új bemutatót, tizennyolc vendégjátékot, három fesztivált, egy népművészeti vásárt, két kiállítást és egy tudományos előadást foglal magában. A változatos kínálat két világsztárt is Gyulára csábít. Egyikük az argentin tenor, José Cura, aki Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal lép fel augusztus 7-én, a másik pedig a 13. alkalommal megrendezendő Gyulai Vár Jazz Fesztivál keretein belül fellépő Billy Cobham, aki Culture Mix nevű zenekarával lép színre. A fő támogatók: Gyula város önkormányzata, a Békés megyei önkormányzat, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, az OTP Bank Rt. gyulai fiókja és a Gyulai Húskombinát Rt. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.