A magyarországi cégek ma még meglehetősen visszafogottak az internetes értékesítésben. Az idei év első felében az 5-nél több dolgozót foglalkoztató vállalatok 77 százalékának, azaz 45 ezer vállalkozásnak volt internetes kapcsolata. E vállalati kör 48 százaléka, 21,6 ezer vállalkozás épített ki önálló webes megjelenést, és tavaly e körnek is csupán egyharmada, 7200 cég értékesítette termékeit az interneten keresztül - állapítja meg legutóbbi felmérésében a GKI Gazdaságkutató Rt. A társaság a T-Mobile Magyarország Rt. - a Sun Microsystems Magyarország Kft.-vel együttműködve - méri fel a vállalati internethasználati szokásokat, a hazai elektronikus gazdaság fejlődését.
Az elektronikus piactéren értékesítők aránya még az előzőeknél is alacsonyabb, hiszen ez az 5-nél több dolgozót foglalkoztató társaságok csupán 1 százaléka, ami körülbelül 600 céget jelent. A honlappal bíró vállalkozások 90 százaléka egyáltalán nem használja ki a webes megjelenésben rejlő lehetőségeket, és honlapját mindössze információ- és tartalomszolgáltatásra használja.
Az interneten keresztüli értékesítés szempontjából összességében a legfontosabb az ügyfelek elérése, amelyet a vállalatok 30 százaléka nagyon fontosnak, míg 51 százaléka fontosnak tart. A második helyen a versenytársakkal való lépéstartást jelölték meg, amely a vállalatvezetők 27 százaléka számára nagyon fontos, 49 százaléka számára fontos. Emellett a cégvezetők úgy vélik, hogy az internetes eladásoknak a cégről kialakított kép és a szolgáltatások minőségének javítása szempontjából is nagy jelentősége van. A célpiac földrajzi értelemben való kiterjesztése, a költségek csökkentése, illetve az ügyfelek egyedi megkeresésének (akár személyreszabott), kiszolgálásának lehetővé tétele és az üzleti folyamatok felgyorsítása kevesebb vállalat számára teremt lényeges előnyöket.
Az internetcsatlakozást már kialakító, de azon még nem értékesítő vállalkozások vezetői szerint a termékek vagy szolgáltatások internetes értékesítésre való alkalmatlansága a legjelentősebb korlátozó tényezője az e-üzletnek. Ezt az világhálón keresztül értékesítést bonyolító vállalatok 27 százaléka találta nagyon jelentős, 33 százaléka jelentős tényezőnek. A vállalatvezetők 16 százaléka számára nagyon jelentős, 37 százaléka számára jelentős akadálynak tűnik, hogy a vevők még nincsenek felkészülve az internetes vásárlásra, azaz a célcsoport akár technikai tekintetben, akár attitűdje folytán még nem érhető el az interneten keresztül. Biztonsági aggodalmak csak a cégek 8 százaléka számára fontos befolyásoló tényező, míg a jogi akadályokat csak 5 százalékuk értékeli ugyanígy.
Az interneten már értékesítő cégek vezetőinek legnagyobb hányada számára a vevők felkészületlensége a legjelentősebb fékezője az értékesítésnek. Ezt a szempontot a vállalatvezetők 11 százaléka nagyon jelentősnek, míg 49 százaléka jelentősnek tartja. A biztonsági, logisztikai és az internetes értékesítéssel kapcsolatos bizonytalanságok miatt felmerülő problémák az világhálós eladásokban már tapasztalatokat szerzett cégeknél egyértelműen nagyobb arányban merültek fel, mint azoknál a cégeknél, amelyeknek még nincsenek ilyen tapasztalataik. A jogi feltételrendszert is jelentősebb akadályozó tényezőként élik meg az internetes cégek, de a logisztika terén jóval kevesebben érzékelnek problémákat. (VG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.