Az Andrássy úton az idén tavaszszal megnyílt Kogart Ház vezetői olyan vásárt terveztek, amelyhez nem a galériákat keresték meg, hanem a művészeket kérték fel. Szerettek volna ugyanis közvetlen fórumot teremteni az alkotók számára, mert azt tapasztalják, hogy ez nagyon hiányzik a hazai művészeti életből. Így 257 művész 480 alkotása látható és vásárolható meg mától a Kogart Házban - mondta el a Világgazdaságnak Tóth Tamás, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány vezérigazgatója, a kuratórium elnöke. A Kogart Szalon 2004 elnevezésű kortárs képzőművészeti vásár egészen december 23-ig látogatható az Andrássy út 112-es számú villában, a Kogart Házban. A Világgazdaság médiatámogatóként segíti a vásárt.
A szervezők mindenkitől két művet kértek a legutóbbi három-négy esztendő terméséből, s bár a művészek kiválasztása a Kogart által felkért szakmai zsűri feladata volt, abba természetesen nem szóltak bele, melyik legyen az a két mű - fűzte hozzá Tóth Tamás. Az árat is a művészek határozták meg, így végül néhány tíz ezer forinttól több millióig terjed az árskála, az érdeklődők tehát nemcsak ízlésük, hanem pénztárcájuk szerint is bőven választhatnak.
A Kogart Ház a partnerei segítségével nemcsak a helyszínt és a marketingkampányt biztosítja, hanem igény szerint banki, pénzügyi vagy biztosítási szolgáltatásokat nyújt, szükség esetén gondoskodik a műtárgy szállításáról is. A szalon logisztikai partnere a DHL Magyarország Kft. A Kogart Szalon kiemelt támogatója a Raiffeisen Bank private banking üzletága, s ez szinte kézenfekvő is, hiszen a pénzintézet komoly kortárs képzőművészeti gyűjteménnyel büszkélkedhet, amelyben már körülbelül 60 magyar művész alkotásai találhatók meg. A Raiffeisen Bank private banking üzletága fontosnak tartja a műtárgyakba való befektetéseket, szükség esetén tanácsot is ad a választáshoz.
Mint arról lapunk is beszámolt, Kovács Gábor, a Bankár Holding tulajdonosa tavaly őszszel a saját vagyonából, hárommilliárd forinttal hozta létre a Kovács Gábor Művészeti Alapítványt azzal a céllal, hogy ez az összeg a kortárs képzőművészetet segítse. Kovács Gábor ehhez az alapítvány rendelkezésére bocsátotta az Andrássy úton lévő értékes ingatlanát, amely a Fiatal Művészek Klubja volt régen (így nem meglepő, hogy a jövő évet az FMK retro című tárlat nyitja január 10-én). A szépen felújított, tavasszal megnyílt, összesen 2500 négyzetméteres Kogart Házban három szinten találhatók a kiállítóterek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.