A 2005. február 27-ig Budapesten vendégeskedő 118 francia mesterművet 26 francia múzeum ajánlotta fel a Műcsarnokban szerveződő tárlatra. Ezzel a francia kormány kívánt gesztust tenni Magyarország EU-csatlakozása alkalmából. A kiállításon olyan művészek alkotásait láthatjuk, mint Delacroix, Renoir, Cézanne, Picasso és Matisse. A Magyarországon most először megtekinthető remekműveket több más francia múzeum mellett a Louvre, a Musée d'Orsay, a Picasso Múzeum gyűjteményéből válogatták.

Barkóczi István, a Műcsarnok főigazgató-helyettese lapunknak elmondta: a francia fél választotta ki a helyszínt és állja a műtárgyak utaztatási költségét is. Szintén a franciák vállalták a különleges anyag válogatását és a képek rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos teendőket, sőt: még a kiállításra megjelenő 350 oldalas reprezentatív katalógus magyar szövegét is ők gondozták.

A magyar kormány 303 millió eurós (mintegy 75 milliárd forintos), rekordösszegű kormánygaranciát vállalt a fölbecsülhetetlen értékű alkotásokra (VG, 2004. nov. 12.). Barkóczi István megjegyezte: amennyiben nem lenne kormánygarancia, akkor csupán a képek biztosítása körülbelül 150 millió forintba került volna. A kiállítás megvalósítására a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 60 millió forintot szánt, ez az összeg a sokszorosa annak, amennyit egy átlagos tárlat esetében kaphat egy-egy intézmény. A kiállítás főszponzora a Raiffeisen Bank, s hatalmas segítséget nyújtott a szervezésben a budapesti Francia Intézet is.

Az Accor Pannonia ad szállást a csaknem húsz francia művészettörténész kísérőnek, akik vigyáznak arra, hogy a képek utaztatásánál, felrakásánál ne kövessen el senki szakmai hibát. Egyes múzeumok nem is engednek mást hozzányúlni az alkotásokhoz, mint az általuk felhatalmazott személyt. Olyan intézmény is akad, amely az igazgatót delegálta a képek kíséretéhez tartozók körébe.

A Műcsarnok szeretné elkerülni a Szépművészeti Múzeumban a Monet-tárlat idején tapasztalt, többórás várakozást, ezért mindennap meghosszabbított nyitva tartással, 10 és 20 óra között várja a látogatókat. Barkóczi István tájékoztatása szerint a Műcsarnok tágas, légkondicionált termei egyszerre 1000 látogatót is képesek fogadni, így egy nap akár 8-10 ezer néző is bejuthat a kiállításra. Az intézmény a két pénztár mellett elővételi kasszát is működtet, s 20 alkalmi munkatársat vesz fel, erősíti a biztonsági intézkedéseket, valamint fegyveres őröket is alkalmaz. Már most lehet a Műcsarnokban elővételben jegyet vásárolni konkrét időpontra, de a www.mucsarnok.hu honlapon az érdeklődők előre is foglalhatnak belépőt. A tárlatot megtekinteni vágyóknak 1800 forintot kell fizetniük egy jegyért, nyugdíjasok, diákok és a pedagógusok kedvezményesen, 700 forintért nézegethetik a világhírű francia képeket.