BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Majoros a bírók áldozata lett

A kötöttfogásúak 55 kg-os kategóriájában szereplő Oláh Tibor az ötödik helyen végzett a kantoni birkózó-világbajnokság első napján. A kecskemétiek olimpiai bajnoka, Majoros István (60 kg) a vigaszágon szervezői hiba miatt nem mérkőzhetett.

Az athéni olimpián 55 kg-ban aranyérmes Majoros (60 kg) első találkozóján három menetben verte az észak-koreai Nam Kjong Dzsint, a következő meccsén azonban kikapott a grúz David Bedinadzétől. Legyőzője aztán a fináléig menetelt, így a magyar kiválóság a vigaszágon próbálhatta volna megszerezni a bronzérmet. A kínaiak azonban a szervezésre nem nagy gondot fordítottak. A helyi idő szerint délutáni vigaszági küzdelmek kisebb káoszba fordultak, ugyanis az érdekelt versenyzők jelentős részét szállodáikból nem tudták időben visszaszállítani a csarnokba. A meccseket azok nyerték, akik megjelentek, így az összecsapások jelentős hányada elmaradt. A peches birkózók között volt Majoros is.

„Nem hittem el, ami velem történik. A szállodában azt mondták, hogy jön értünk busz, de senki nem várt a hotel előtt. Több tucat birkózóval rohangáltunk körbe-körbe és kerestük a buszt, aztán volt olyan versenyző, aki taxit fogott. Példátlan, ami történt. Lehet egy érmet vettek ki a zsebemből a szervezők…” – mondta e Majoros István.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.