"Most mi van? Semmi, nézzük ahogy agyonverik a bajtársainkat"
„Most mi van? – kérdem az egyik rendőrt. - Semmi, nézzük ahogy agyonverik a bajtársainkat, mert nincs már senki Budapesten. Az elérhető állomány ott menekül. – Vízágyú? – reménykedem. – Nem merik a parancsnokok bevetni, féltik a széküket…” – idézi a Magyar Hírlap újságírója a közte és a tehetetlenül szemlélődő rendőr közötti párbeszédet.
A napilap megkeresett egy vidékről felvezényelt, ám menet közben megsérült rendőrt is, aki azt mondta, hogy amikor felhozták őket, még nem is gondolták, mi vár rájuk az éjszaka folyamán. "Ekkor még nem gondoltunk semmi rendkívülire, tulajdonképpen csak az járt a fejünkben, hogy kaptunk egy újabb feladatot, amelyet minden bizonnyal gond nélkül teljesíteni fogunk. Az unalmas várakozást az törte meg, amikor pontban este tíz órakor kaptuk a parancsot, hogy a tüntetés eldurvult, és a televízió székházához kell mennünk, hogy megakadályozzuk a tüntetők bejutását az épületbe. Tíz-tizenkét rendőrautóval közelítettük meg a belvárost, s egy, a tévé székházához közeli mellékutcában parkoltunk le.
A Szabadság tér sarkára érve először felsorakoztunk, hogy kiszorítsuk a demonstrálókat a helyszínről, s tulajdonképpen csak ez után szembesültünk azzal, hogy mekkora tömeggel és milyen indulatokkal állunk szemben."
Az első döbbenet után a székház bejáratához mentek, de ekkor a tüntetők már rájuk támadtak viperákkal, baseballütőkkel és sörösüvegekkel. Kövek és más tárgyak röpködtek, ütések csattantak mindkét oldalon, így gyakorlatilag kézitusát vívtak, úgy érték el a televízió bejáratát – emlékszik vissza a vékony testalkatú fiatal tiszthelyettes.
„Nagyjából fél órája tartott az adok-kapok, amikor egy váratlan ütés a földre sújtott. Egy utcakő találta el a vállamat, és groteszk módon kificamodott. Amennyire vissza tudok emlékezni, egy idősebb társam hátrarántott, így néhány másodpercen belül már többé-kevésbé biztonságban voltam. A televízió épületébe már saját lábamon mentem be, s láttam, hogy az előtérben rendőrök barikádot emelnek. Az ajtón kívül ugyanis ekkorra tarthatatlanná vált a helyzet.”
Egy orvos dolgozott meg egy ápoló a földszinten, ők rántották vissza a vállát, majd biztonsági okokból kötözésre néhány emelettel feljebb küldték. Végül egy hátsó ajtón menekült ki, ahol egy száguldó mentő a Péterfy kórházba vitte.
„Ekkor tudatosult bennem, hogy a bevetés előtt kapott pajzs és sisak nincs nálam, s hogy fogalmam sincs, mi van azokkal a kollégákkal, akikkel együtt vezényeltek fel Budapestre" – mesélte a Magyar Hírlapnak az egyébként mindössze a mostani rendbontás előtt két hónappal felszerelt rendőrőrmester. (Magyar Hírlap)
