A jobboldal az állítmánnyal, a bal az alannyal adós

Lányi András író, az Élőlánc ökopolitikai párt elnöke a Heti Válaszban arról írt, hogy mi vezethetett odáig, hogy ma már csak pártos igazság létezik. Az egyetemi tanár szerint elmaradnak a nyilvános viták, elszoktunk a párbeszédtől, kerüljük a másként gondolkodókat. "Mindenki azzal áll szóba, aki egyetért vele, így egyre gyakrabban van igazunk, és ez igazán megnyugtató. Valamit valamiért: a valódi nyilvánosságról lemondtunk. Mert ahol két nyilvánosság van, ott persze egy sincs. Nem mintha ne volnánk demokraták. ''Ők'' azok, csakis ők, akik kizárják magukat az értelmes párbeszédből. Nem a mi kérdéseinkre válaszolnak, ugyanis nem értenek bennünket, barbár, idegen nyelvet beszélnek, magukra vessenek."

Lányi az politikai oldalak jellemzését egy ankdotával kezdte. "Külföldi tárgyalásán néhai Antall József egy veretes körmondat közepén észrevette, hogy a tolmács elhallgat. Miért nem fordít - kérdezte. Várom az állítmányt - hangzott a válasz. Az állítmánnyal a magyar jobboldal azóta is adós. A jelzőket szaporítja (nemzeti, polgári, keresztény, fiatal, középosztályi, konzervatív), vagy ellenfeleit szapulja, hogy milyen sportszerűtlen eszközökkel aratnak felette győzelmet újra és újra. S ha egy önkormányzati választáson nem ők maradnak alul, új történelmi korszakot vizionálnak. Pedig ellenzéken az ember könnyebben beszélhet. A hazai jobbközép azonban tud titkot tartani: nem árulja el a választóknak, milyen országot akar, s mit tenne érte másképp, mint a mostaniak."

A baloldallal is problémák vannak: ők az alannyal állnak hadilábon. "Emitt csak folyamatok vannak: privatizáció, globalizáció, liberalizáció. Aki a személyre kérdez, hogy ki mit tett, kinek mije van és hogyan jutott hozzá, az összeesküvés-elméletet gyárt, dramatizál vagy vádaskodik. Az egykor államosított ország elprivatizálódott. Az eredeti tőke halmozódik. Az információ kiszivárog. Nem érti ezt, aki nincs beavatva az önmagával azonos és mégsem azonos pártállami utódpárt méhében szeplőtelen fogant modern szociáldemokrácia misztériumába. Még nehezebb a szembenézés a múlttal az egykori demokratikus ellenzék számára. Eredeti, újbaloldali habitusukkal sehogy se fér össze a szövetség, amit a nómenklatúraburzsoáziával kötöttek egy latin-amerikai típusú kapitalista fordulat levezénylésére. Sohase fogják a világnak megbocsátani, hogy ezt bárki a szemükre hányhatja."

Az író következtetése szerint minderről nem a pártok tehetnek, mert a "pártrendszer jelen formájában alig több állványzatnál, melyen felkapaszkodva az egymással vetélkedő érdekcsoportok a közhatalom eszközeihez hozzáférnek. Nem közvetítik a közakaratot, s nem adnak, nem is keresnek választ az ország sorskérdéseire. Intézkedéseikből kiderül: nem a választóiknak, hanem a hitelezőiknek felelősek." Az igazi felelős szerinte az értelmiség.

"A magyar értelmiség jobb- és balfele egymással össze nem beszélve találta ki a "pártokat" - a mostani helyzetet. Hogy többé ne kelljen és ne is szabadjon régi hiteinket, előítéleteinket felülvizsgálni, a bírálatot meghallani, idegen gondolatokkal vitába szállni. Hogy a korlátoltság neve ismét párthűség legyen. Hogy az egyre nyomorúságosabb koncért folyó marakodás morális színezetet öltsön. Hogy a közbeszéd témáit, a jövő kilátásait ne rajtunk kérjék számon. Hogy legyen kinek jelenteni, és legyen hol egymást följelenteni, miként a pártállamban, úgy itt, a demokráciában is. (Heti Válasz)