Basso visszakapja három és fél hónapja megvont versenyzési engedélyét, bár szervezetében egyetlen egyszer sem mutattak ki tiltott szert. A bajnok azért került célkeresztbe, mert a spanyol El Mundo című napilap róla, és 36 kerékpárosról azt írta, állítólag Eufemiano Fuentes spanyol orvos doppingszerekkel látta el őket. Bassonak így az idei Tour de France-ot is ki kellett hagynia.
Johannes Sickmüllert azzal vádolták meg, hogy szándékosan elbújt a doppingellenőrök elől, amikor májusban otthonában szerettek volna mintát venni tőle. Több alkalommal hiába hívták telefonon időpontegyeztetés miatt, így Sickmüller gyanús lett. Mint később kiderült, a Német Kerékpáros Szövetség elírta a versenyző telefonszámát, így a sportoló nem is sejthette, hogy keresik. A vád tehát tisztázódott, azonban a doppingügynek még nincs vége. A hamburgi ügyészség ugyanis házkutatást rendelt el Til Steinmeier orvosnál, aki a gyanú szerint tiltott szerekkel látta el hozzá járó versenyzőket. Sickmüller pedig 2-3 hetente felkereste az orvost.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.