BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megcsúfolták az olimpiát

A NOB a hajnali úszódöntők mellett tette le a voksát - az európai úszók felháborodtak a döntésen

A pekingi olimpia úszófináléit és a tornadöntők többségét az amerikaiak igényeihez igazodva, ottani idő szerint az esti órákban (a magyar szerint meg hajnalban) rendezik meg. Az európaiak számára kedvezőtlen döntést a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) jelentette be.

Ezzel pontot tett a hónapok óta húzódó vita végére, amelyet az amerikai televíziós piaccal, benne a közvetítési jogokért a legtöbbet - a 2000-es, a 2004-es és a 2008-as olimpiákért együttesen 3,55 milliárd dollárt - fizető NBC társasággal folytatott. Mivel az ötkarikás játékok bevételeinek több mint a fele a televíziós jogdíjakból ered, még az AP amerikai hírügynökség is a(z amerikai) tévé diadalaként értékeli a megállapodást, amelyet hosszadalmas háttéralku előzött meg, míg a NOB végül beadta a derekát.

"Felháborító, ez az olimpia megcsúfolása!"- reagált a hírre Kiss László, a magyar úszók szövetségi kapitánya, majd így folytatta: "Szégyen, hogy a sport helyett ennyire a pénz határoz meg mindent. Ez ugyanakkora pofon, mint amilyen akkor történt, amikor az aranyolimpiát 1996-ban Athén helyett Atlanta kapta meg." - mondta a szakember.

Amúgy eddig bárhol rendezték is az ötkarikás játékokat, soha nem nyúltak hozzá a bevált rendszerhez, vagyis hogy helyi idő szerint délelőtt vannak az elÕfutamok, délután a középdöntÕk és döntők. Ráadásul szakmai- lag is van jelentÕsége az időpontváltoztatásnak, hiszen reggel rosszabbul lehet teljesíten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.