Innovatív kórházak
Szükséges a megkövült és korszerűtlenné vált egészségügyi szervezeti struktúrák megváltoztatása, mivel a jelenlegi merev osztályszerkezet már nem felel meg a ma kórháza feladatainak, nem igazodik a betegek igényeihez, nem szolgálja a célszerű munkafolyamatokat. Ahhoz, hogy a kórház „innovatív” legyen, a változást kikényszerítő eseményeket megelőzően tudatos tervezéssel és döntéshozatallal kell válaszolni ezen hatásokra. A kórházi menedzsmentnek szervezeti változásokat kell bevezetni, amelyek lehetővé teszik, hogy a kórház megfeleljen a szervezeten kívülről jövő kihívásoknak. A szervezeti változásokkal egyidejűleg az alkalmazottak magatartásmintáit is módosítani szükséges mind az egymáshoz, mind pedig a munkájukhoz való viszonyuk tekintetében.
A kórházi struktúra korszerűsítésének leglényegesebb feladatai: a hierarchikus szintek számának revíziója, újra kell szabályozni a munkaköröket. A bürokratikus és túlzottan „magas”, hierarchikus kórházi szervezetekben túlteng az adminisztráció, nehezített a kommunikáció, a dolgozók teamjei elszigetelődnek egymástól, a döntések sok áttételen keresztül hatnak és az alkotó kezdeményezések nehezen érvényesülnek. Ezt a mereven hierarchikus rendszert a mátrix szervezet megoldási variánsai váltják fel, amelyeket a funkcionális szervezeti elemek jellemeznek. A mátrix szervezetben van egy vertikális és egy horizontális rendeződés, ahol nem az osztályvezető főorvosok képezik a központot, hanem a beteg. A mátrix menedzsment természetesen nem könnyű, nagy felkészültséget, kooperációkészséget és etikus magatartást igényel.
A „stratégiai apex” (a kórház igazgatótestülete) a stratégiai tervben határozza meg a szervezet átfogóan fontos teendőit: a szervezet átfogó célkitűzéseit, prioritásait, a forráselosztások jóváhagyását, a folyamatos anyagi életképesség biztosítását, a megfelelő szervezet és struktúra biztosítását.
Új típusú együttműködést kell megvalósítani az egymástól elkülönült kórházaknak, amelyben megvalósul a kapacitások összehangolt fejlesztése, a beruházások összehangolása, s talán a legvitatottabb kérdés a párhuzamosságok „optimalizációs” áttekintése s nem megszüntetése.
Az egészségügyben ezért világszerte olyan védekezési mechanizmus van kibontakozóban, amely rendszerszervezéssel és a minőség viszonylagos egzaktságának biztosításával kívánja megvédeni az érdekeit az extramedikális, korlátozó gazdasági mechanizmusokkal szemben. S minden országnak, ahol reformokban gondolkodnak, figyelemmel kell lenni az egészségügy nemzetközileg definiált alapelveinek változásaira – az egyre erősödő átalakítási okokra, valamint az egészségügyi szervezetekhez kapcsolódó megváltozott körülményekre.
A szerző a makói Diósszilágyi Sámuel Kórház és Rendelőintézet főigazgatója
