BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elképesztő vonatbaleset, forgalomváltozás! - Képekkel

Egy ember meghalt és legalább négyen könnyebben megsérültek, amikor a Tatabánya és Bécs között közlekedő nemzetközi személyvonat és egy tehervonat összeütközött Almásfüzitő és Komárom között Szőny külterületén kedden este - közölte az MTI-vel Dobson Tibor, a katasztrófavédelem, valamint Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője. Az utasok, továbbá egy vasutas akkor sérült meg könnyebben, amikor a szerelvények összeütközésénél a kocsikban elestek. A mentők elképzelhetőnek tartják, hogy még több sérültet is el kell látniuk. A mentők a sebesülteket a komáromi kórházba szállították. A baleset miatt lezárták mindkét vasúti pályát, az utasokat busszal szállítják Almásfüzitő és Komárom között - közölte a MÁV szóvivője.

Dobson Tibor elmondta: nem sokkal 19 óra előtt egy személyvonat mozdonya hátulról egy tehervonatnak ütközött Almásfüzitő és Komárom között, Szőny külterületén. A balesetben a személyvonat mozdonyvezetője halt meg.

A vonaton szerencsére kevesen, mintegy húszan utaztak. A fémhulladékot szállító teherszerelvény öt kocsija kisiklott, ebből kettő keresztbefordult, így elzárja mindkét vágányt.

"A személyvonat mozdonya az ütközés következtében szétszakadt (...) hosszabb ideig használhatatlan lesz a Bécs-Budapest vasútvonal" - mondta Czibik József, a Komárom-Esztergom megyei katasztrófavédelem helyszínen lévő igazgatója. Az anyagi kár jelentős.

A nemzetközi és gyorsvonatok kerülő útvonalon közlekednek Székesfehérvár, Kisbér, Komárom érintésével, a MÁV-szóvivő szerint ezért egy-másfél órás késésekkel kell számolni. A műszaki mentés várhatóan egész éjszaka tart majd. A vasúti közlekedés várhatóan csak  délben indulhat meg az érintett vonalon. A vasúttársaság közölte: egyelőre nem tudják, mi okozhatta a balesetet.

Az MTI úgy értesült, hogy a tehervonat lassan, legfeljebb óránként 15 kilométeres sebességgel haladt Komárom felé, amikor a személyvonat beleszaladt. (MTI) 

A balesetről készült fotók ITT láthatók

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.