BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kuncze: "csökkenteni fogom az adókat" - SZDSZ-nosztalgia

"Csak akkor éreztem jól magamat egy helyen, ha értelmes munkám volt" - nyilatkozta rendszerváltás előtti civil életének gyakori állásváltoztatásairól Kuncze Gábor 1993-ban, amikor országosan ismert politikussá vált. Az ezt követő, másfél évtizednyi közéleti pályafutása során azonban inkább a kitartás volt jellemző rá, egészen 2006 elejéig, amikortól is megnyilvánulásaiból egyre inkább kiérződött: nem leli már örömét a politikában. Kuncze egyre unottabbnak és fásultabbnak tűnt, mígnem tavaly ősszel bejelentette, hogy 2007-ben nem indul újra az SZDSZ elnöki posztjáért, lemond a parlamenti frakció vezetéséről is, 2010-ig pedig teljesen visszavonul.

Kuncze ma még országgyűlési képviselő, de gyakorlatilag egyáltalán nem politizál. Nem visel parlamenti tisztséget, nem szólal fel, nem vesz részt az SZDSZ-frakció munkájában, és - néhány kivételtől eltekintve - nem jelenik meg a nyilvánosság előtt.

Ebből a szempontból figyelemre méltó, hogy bár még alig néhány hónapja kénytelen nélkülözni a nyilvánosság az SZDSZ volt elnökét, a sajtóban máris megjelentek az első olyan cikkek, amelyek a politikus visszatérését vizionálják. Az ezzel kapcsolatos várakozásokat csak fokozza a kormánykoalíció, valamint a liberális párt jelenlegi állapota, amelynek tükrében a Kuncze-korszak már-már problémamentesnek látszik a kormánypártok szimpatizánsai számára.

Majd visszavonulása fokozatos és tervezett, addig a politikai porondra lépése váratlan és sokak számára meglepő volt.

Kuncze valósággal berobbant a nagypolitikába, népszerűsége és ismertsége rendkívüli gyorsasággal emelkedett. Sikeresen állította maga mögé a pártot, jó politikai érzéke és kommunikációs készsége már ekkor megmutatkozott. Bár sosem az előre megírt beszédek elmondásában volt erős, hanem inkább a rögtönzött megszólalásokban, az SZDSZ ötéves születésnapján igen hatásosan hirdette meg pártja programjának legfontosabb elemeit. Egyes szám első személyben beszélt: "csökkenteni fogom az adókat" - mondta például, holott ez a fajta beszédmód akkor még nem volt bevett a magyar politikusok körében.

A párt szempontjából érdemnek nevezhető, hogy Kunczénak első pártelnöksége idején (1997-1998) döntő szerepe volt abban, hogy az SZDSZ egyáltalán képes volt felállni a Tocsik-botrány okozta sokkból. Ezzel együtt is egyértelmű kudarcnak tekinthető viszont az 1998-ban elszenvedett választási vereség, amely után Kuncze távozott is a pártelnöki posztról, ám az ezt követő két évben frakcióvezetőként - az Orbán-kormány kőkemény kritikusának szerepében - mégiscsak ő vitte a hátán a liberálisokat, mígnem 2001-ben ismét átvette a pártelnökséget, hogy aztán megtartsa azt egészen 2007-ig.

Mindezért Kuncze Gábor kifejezetten pártpolitikusi arcéllel rendelkezik, annak ellenére is, hogy négy évig volt belügyminiszter a Horn-kormányban, 2002-ben pedig többször felmerült a neve a sajtóban mint lehetséges gazdasági miniszter. A szakpolitikusi imázs hiányának oka az is, hogy belügyminisztersége több szempontból sikertelennek bizonyult.

Ennek ellenére Kuncze belügyminiszterként is népszerű politikus maradt, ami jelentős részben személyiségének, egyszerre unalmas és humoros karakterének köszönhető. Az SZDSZ volt elnökéhez e tulajdonságából fakadóan éppúgy köthető az egykori termelési beszámolókhoz hasonlatos beszédstílus, mint a politikai ellenfelekkel szemben alkalmazott kíméletlen irónia. Kuncze humorát - az általa kifigurázott politikai szereplők legelkötelezettebb híveit leszámítva - díjazták a választók, és feltehetően tántoríthatatlan nyugalma miatt még a leggyilkosabb poénjai miatt sem tartották agresszív politikusnak, pedig a parlamenti szócsatákban nemegyszer személyeskedő hangot ütött meg - igaz, ezzel néha inkább oldotta, és nem elmérgesítette a politikai szembenállást.

2006-ra azonban Kuncze ebből a szempontból is elfáradni látszott. Ezt jelezte, hogy a pártelnöki televíziós vita legszürkébb szereplője volt. Így az a Kuncze Gábor, akit a közvélemény az egyik leghumorosabb politikusként tart számon, ebben a vitában nem volt látható. 

Nyilvános szerepléseiben egyszerre unalmas és humoros, politikai teljesítményében hol lassú, hol dinamikus. Szakpolitikusként nem ért el sikereket, ám belügyminiszteri minőségében sem lett népszerűtlen. 

Tekintélyének nagyságát jelzi, hogy amint háttérbe húzódott, többen ismét a frontvonalban szeretnék látni. Az SZDSZ szimpatizánsainak emlékezetében Kuncze pártelnöksége egyre inkább megszépül a Kóka-féle vezetéshez képest, miközben pedig nem feledhető az sem, hogy maga is támogatta Kóka János pártelnökségét. Kuncze Gábor jelenlegi helyzete, pozíciója tehát ugyancsak ellentmondásos, hiszen azzal, hogy visszavonult, egyszersmind potenciális "nagy visszatérővé" avatta magát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.