BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Híres művészek váltják egymást

A héten korunk egyik legjelentősebb hegedűművészét köszönthettük 60. születésnapja alkalmából a budapesti Zeneakadémián, ahol Zakhar Bron elbűvölte a közönséget virtuóz játékával, finom árnyalataival. Különleges élmény mindenesetre, amikor az ember hallgatja azt az előadóművészt és zenepedagógust, aki saját iskolát alapított Novoszibirszkben – abban a városban, ahol Makszim Vengerov és Vadim Repin tanult Bron osztályában.

Szerencsénkre már többször hallhattuk Budapesten játszani korunk kiemelkedő hegedűművészét, Makszim Vengerovot (aki legközelebb 2008. március 28-án ad koncertet a Művészetek Palotájában, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében), s Vadim Repin játékát is élvezhettük. Zackar Bront hallgatva mindenesetre sok mindent megért az ember. A bravúros technika mellett (amelyet igazán lehet csillogtatni olyan darabokban, mint amilyeneket hallhattunk tőle) az is megérthető, honnan ered fiatal, méltán világhírű tanítványainál például az elmélyültség, a gondolatok és az érzelmek harmóniája – no meg a bámulatos művészi alázat és a szerénység.

Szombat este ismét kitűnő orosz előadót hallhat a közönség Budapesten: a nálunk már többször is nagy sikert aratott Gyenyisz Macujev zongoraművész a Szentpétervári Filharmonikus Zenekar hangversenyén lép fel a Művészetek Palotájában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az 1921-ben alapított neves orosz zenekar Csajkovszkij-estet ad Jurij Tyemirkanov vezényletével; az első részben a b-moll zongoraverseny csendül fel a 32 éves Gyenyisz Macujev közreműködésével, a szünet után pedig az V. szimfónia hallható.

Pár nap múlva, 11-én 19.30-tól ugyanitt vezényli Sir Simon Rattle a Felvilágosodás Korának Zenekarát és Kórusát. A Berlini Filharmonikusok 55 éves vezető karmestere ezúttal egy ezeregyéjszakai hangvételű mesét feldolgozó, ritkán hallható Schumann-oratóriumot (Az éden és a péri) dirigál. A közreműködő szólisták – többek közt Sally Mathews és Kate Royal – szintén a legkeresettebb előadók között találhatók.

Dzsessz. December 10-én 20 órától az egyik legjelentősebb hazai formáció, a Trio Midnight hallható a Vigadó térnél lévő Columbus hajón, a Columbus Jazzklubban. Az 1990-ben alakult, azóta számos komoly zenei díjjal elismert trióban Oláh Kálmán zongorázik, Egri János bőgőzik, Balázs Elemér dobol, s bár mindannyian játszanak saját együtteseikkel és más formációkban, a trió mégiscsak az egyik legfontosabb, egymást is inspiráló együttműködési formájuk.

A nemrég indult MOMJazz keretében november 13-án 19 órától a hazai dzsesszélet fiatal kiválósága, Szőke Nikoletta hallható a Csörsz utcai Hegyvidék Művelődési Központban. Az énekesnő két évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor megnyerte a rangos Shure Montreux Jazz Voice Competition nemzetközi énekversenyt, s a fődíj mellett a közönségdíjat is átvehette. Az őt kísérő Jazzclusive trióban a fiatal nemzedék meghatározó alakjai játszanak: Balázs József zongorázik, Barcza Horváth József bőgőzik, Pecek Lakatos András dobol.

A magyar dzsesszéletben olyan sok kitűnő zenész található minden korosztályban, hogy ezért is öröm, ha bővül a helyek, koncertek száma, ahol élőben hallhatja őket a zeneszerető közönség. A budapesti dzsesszélet ma új helyszínnel bővül; a Paulay Ede utcai Take Five nevű dzsesszkocsmában igazi örömzenélés várható, a koncertek mellett jam session is rendszeresen lesz itt. Ma 21 órától a remek gitáros, Juhász Gábor triója játszik, 12-én 20 órától Bacsó Kristóf szaxofonos kvartettje hallható itt. A decemberi fellépők között lesz például a Kaltenecker Trió, a Modern Art Orchestra, a Trio Midnight Dresch Mihállyal, a Balázs Elemér Group, Fekete-Kovács Kornél kvintettje. EE

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.