BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Száz nőt rendeltek a MU játékosai

Négyezer font, mintegy másfélmillió forint a belépő arra a karácsonyi partira, melynek főszervezője a válogatott védő, Rio Ferdinand. A fényűző buli december 17-én lesz a Liverpool elleni rangadó másnapján. A partin csak a csapattagok vehetnek részt, a feleségeket és a barátnőket kötelező otthon hagyni. A bulira a vezetőedző, Sir Alex Ferguson sem kapott meghívást, csakúgy, mint a klub vezérkara.

A Daily Mirror című brit bulvárlap már a teljes programot is közölte. A délelőtti edzés után először egy manchesteri étteremben ebédelnek a játékosok, az általuk igen kedvelt Living Roomba. Ezután a 235 Casino következik, a játéktermet Ferdinand három órára bérelte ki. A hazardírozást követően a Boutique nevű sztriptízbárban folytatják a mulatozást, ahol nyolc biztonsági őr és száz lenge öltözetű hölgy társaságában töltik el az időt. A parti a Great John Street Hotelben zárul, melynek összes lakosztályát lefoglalták, így ott erre a napra már nem is lehet szobát bérelni.

A Daily Mirror információi szerint a négyezer fontos beugrót eddig 25 játékos fizette be, így mintegy 36 millió forintnyi pénzt verhetnek el a labdarúgók. Sir Alex Ferguson vezetőedző nem támogatja ugyan az ötletet, mégsem tiltja el játékosait a csapatbulitól, csak arra kéri őket, ne csináljanak semmi ostobaságot.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.