Azonnali házbizottsági ülést kér a Fidesz és a KDNP
A hivatali működés regionális átalakítást megalapozó törvényi szabályozást és végrehajtási rendeletet tavaly októberben az Alkotmánybíróság idén június 30-i hatállyal megsemmisítette.
Egy június 11-én elfogadott kormányrendelet alapján azonban továbbra is működhetnek a regionális közigazgatási hivatalok - ez ellen emelte fel a hangját a Fidesz és a KDNP, és követel nyolc napon belül rendkívüli házbizottsági ülést.
„A kisebbségi kormány hatalommal való visszaélésének újabb jeleként a szóban forgó kormányrendelettel elvonta ugyanis az Országgyűlés törvényalkotó hatáskörét, és ezzel alkotmányellenes helyzetet idézett elő” – idézi a napilap a Fidesz sajtóközleményét.
Gyenesei István a rendelettel kapcsolatban elmondta: a közigazgatási hivatalok változatlan formában, tartalommal és szerkezeti keretek között működnek tovább július 1-jével. A rendelet szükségességét azzal indokolta, hogy az ellenzék nem volt partner a törvénymódosításra.


