Életfogytiglanra számíthat Karadzsics
A legtöbb jogász, aki nyilatkozni mer a várható ítélettel kapcsolatban, azt mondja, hogy Radovan Karadzic életfogytiglani börtönbüntetésre számíthat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szilágyi Imre. A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa elmondta: Karadzicnak azért kell felelősséget vállalnia, ami az országban történt a vezetése alatt: emberek kínzása, megerőszakolása, módszeres etnikai tisztogatás. Ezek a politikai vezetés tudomásával és jóváhagyásával történtek - hangsúlyozta a szakértő.
A 13 évig bujkáló egykori politikussal szembeni vádak egyebek mellett az emberiség elleni bűntett, népirtás és 8 ezer szrebrenicai bosnyák legyilkolása - mondta Szilágyi Imre, aki szerint több oka van annak, hogy éppen most fogták el a háborús bűnöst. Az esemény egybeesett az új szerbiai kormánykoalíció létrejöttével, márpedig a kormány egyértelművé tette: legfőbb célja az európai intergrációs folyamat felgyorsítása, amelybe beletartozik a háborús bűnösök elfogása, és Hágának történő kiadatása. Az elfogás oka lehet az is - véli Szilágyi Imre -, hogy a szerb titkosszolgálat élén váltás történt, és ahogy új személy került az intézmény élére, Karadzicot rögtön előkerítették.


