Mi költünk legtöbbet gyerektámogatásra, mégis alig szülnek a magyar nők
Pedig egyfelől a kontinens egyik legnagyvonalúbb gyerektámogatási rendszerével rendelkezünk: az OECD-tagországok közül a GDP arányában, s egy gyermekre vetítve, hazánk költ a legtöbbet a szülő otthonlétét támogató juttatásokra. A 1,3−1,4 körül mozgó termékenységi ráta (átlagosan ennyi gyermeket hoz világra egy nő) mégis a legalacsonyabbak közt van Európában.
A nemzetközi statisztikák szerint ma azokban az európai országokban születik több gyerek, ahol az anyák hamarabb és zökkenőmentesen térhetnek vissza a munkába. „Semmiképpen sem nevezném oksági viszonynak a kettő között fennálló gyenge kapcsolatot” – mond ellent e megállapításnak Kapitány Balázs demográfus. A szóban forgó országokban meglátása szerint számos más kedvező feltétel is teljesül.
Svédországban például a magyarországinál erősebb a családon belüli munkamegosztás a két nem között, és a házasság nélküli együttélés is elfogadottabb társadalmilag, így az ilyen jellegű kapcsolatokból több gyermek származik, mint nálunk. Az OECD-javaslat azonnal heves hazai tiltakozást váltott ki. A szakértőkkel „vitatkozva” a megkérdezettek többsége úgy véli, éppen hogy még több juttatást kellene adni a kismamáknak, mivel ezáltal nőhetne a gyerekszám.
A Szonda Ipsos idén nyári felmérésében a gyes és a gyed összegének és időtartamának növelése, illetve a családi adókedvezmény bevezetése volt a három leggyakrabban javasolt népszaporulat-ösztönző eszköz. A családpolitika azon országokban sikeres, ahol alapvető konszenzus van a tekintetben, mi a legfontosabb cél: a gyerekszám növelése, a gyermekszegénység elleni küzdelem, vagy a minél nagyobb arányú női munkavállalás. Ezek elvileg ugyan megférnek egy rendszerben, a gyakorlatban viszont a magyar családpolitika kapkod, s hol az egyik, hol a másik irányban kötelezi el magát, így a törekvések sokszor gyengítik, kioltják egymást. Az egymást váltó kormányzatok más-más családpolitikai célokat tűztek zászlajukra, és annak megfelelően alakították az ellátásokat.
