BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emberi mulasztás történhetett? A MÁV segítséget nyújtana

Este 9 órára befejezték a műszaki mentést a Budapest-Cegléd vasútvonalon, miután a szakemberek eltávolították a roncsokat a vasúti szerencsétlenség helyszínéről, este fél 10-re pedig helyreállt a forgalom - közölte az MTV Híradó tudósítója.

A szakemberek visszaadhatták a forgalomnak a balesetben érintett szakaszt. Kisebb késésekre lehet számítani, mivel a Monorierdőnél óránkénti 40 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben - közölte a MÁV sajtófőnöke a távirati irodával.

"Elképzelhető, hogy emberi mulasztás történt" - mondta szintén az Este műsorában Komócsin Zoltán, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára. A vasút-közlekedési szakértő szerint valószínűleg kábelzárlat történt. Ilyen esetben a mozdonyvezetőnek 15 km/órás sebességgel szabad csak közlekednie, a balesetről készült képek azonban sokkal nagyobb sebességről árulkodnak.

A MÁV vezérigazgatója is megszólalt a műsorban. Heinczinger István a baleset miatt a miniszterelnöknek benyújtotta lemondását, amit a kormányfő nem fogadott el, mert az operatív vezetőnek maradnia kell a vizsgálat végéig, vezetnie kell a társaságot. Szólt arról is, a MÁV segítséget nyújt a sérülteknek és hozzátartozóknak. Kedden kiderül, hogy milyen formában, a lényeg az, hogy ne kelljen adózni utána.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.