Két olyan jelenség alakulását vizsgáljuk, amelyek jól kifejezik, hogy hogyan érzi az ember magát a bőrében s a világban: ezek az unalom- és a kimerültségérzet. Unalmat kevesebben éreznek, mint kimerültséget.
Míg az emberek közel kétharmada nem ismeri az unalmat, addig kimerültséget kevesebb, mint 10%-uk nem érzett soha.
Legalább néha az emberek 17%-a érez unalmat.
A magasabb iskolai végzettség csökkenti az unalom érzésének esélyét: míg az általános iskolát végzettek 26%-a, addig a felsőfokú végzettségűek 7%-a unatkozik néha-néha. Ez természetesen összefügg az életkorral is, hiszen amíg a 30 év alattiak és a 70 év felettiek között nagyobb (25% és 22%), addig a negyven évesek között kisebb (10%) a legalább néha unatkozók aránya. A munkaorientált modern világban a gazdasági aktivitás is erősen hat az unalom érzésének esélyére, a munkanélküliek 29%-a, a vállalkozók 11%-a szokott olykor unatkozni.
A kimerültségtől nagyon gyakran szenvedők (a népesség tizede) aránya magas a budapestiek (20%), alacsony – nem a falusiak körében, ahogy vártuk, hanem – a városiak (4%) között. Ellentétben az unalomérzettel, a vállalkozók és a munkanélküliek egyaránt alig ismerik a kimerültséget (1 és 6%-uk).
