BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vizeletből csinálnának vizet az asztronautáknak, ha működne a gép

A NASA pénteken üzemelte volna be azt a 250 millió dolláros szerkezetet, amely a vizeletet alakítaná át ivóvízzé a nemzetközi űrállomás lakói számára. Sajnos a berendezés egyelőre nem működik.

A szerkezetet csütörtökön és pénteken próbálták beindítani, de mindkét esetben ki kellett kapcsolniuk – írja a New Scientist. A NASA azért szállította a 250 millió dolláros költséggel előállított berendezést a nemzetközi űrállomásra, mert 2010 után már nem repülnek rendszeresen űrsiklók a bázisra.

Legénység nélküli járműveket pedig túl drága lenne felküldeni minden alkalommal, amikor az asztronautáknak friss vízre van szükségük.

A vízforgató rendszer tehát tesztüzemben működik, illetve egyelőre egyáltalán nem működik. A küldetés vezetői szerint a problémák nem jöttek váratlanul és bíznak abban, hogy a rendszer hamar beindul. A NASA reményei szerint az Endeavour már a jövő heti visszatérésekor hozhat magával a tisztított vízből mintákat.

Az Endeavour űrsikló az előző héten érkezett a nemzetközi űrállomásra, hogy több mint hét tonna rakománnyal lássa el a személyzetet.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.