Közélet

Sólyom: a cigányok zöme a rendszerváltás vesztese lett - A beilleszkedés fontos kérdés

A cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése - közölte Sólyom László köztársasági elnök a Népszabadság szombati számának adott interjújában. Az államfő szerint a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság alapvető kérdése, hogy az ország felhasználja-e a válságot az önkritikus elemzésre. Ilyen önkritikus elemzésre a cigányság ügyében is szükség lenne, és azt is látni kell, hogy a cigányság és a többségi társadalom viszonya nemcsak Magyarországon, hanem Csehországtól a Balkánig a jövő stratégiai problémája. Sólyom László szerint tény, hogy a cigányok zöme a rendszerváltás vesztese lett.

Arra a kérdésre, hogyan viszonyuljanak az emberek a cigányokat sújtó, másfél éve tartó bűncselekmény-sorozathoz, a köztársasági elnök azt mondta: "mindenek előtt bele kellene gondolnunk magának a történteknek a rettenetébe. Abba, hogy megismétlődik, hogy szerencsétlenekre rágyújtják a házat, és amikor menekülnének, lelövik őket. Ilyen még nem volt Magyarországon, ez olyan gyalázatos bűn, amelynek a súlyát föl kéne fogni".

 A tatárszentgyörgyi és a többi eset okával kapcsolatban közölte: még nem tudni, mi a valódi ok; sőt még támpont sincs bármely feltételezéshez. Borzasztónak és megrendítőnek nevezte, ha a rasszizmus vagy a megfélemlítés lenne a kiváltó ok. Szerinte végtelenül káros és felelőtlen magatartás nyilatkozni mindaddig, amíg semmit nem tudni, a felelőtlenség pedig odáig fajult, hogy egyesek polgárháborút vizionálnak. Ugyanakkor elmondta: meggyőződött arról, valóban hatalmas erőkkel dolgozik a rendőrség, hogy ezeknek az ügyeknek a végére járjon.

Az államfő szerint a cigányság beilleszkedése az ország jövőjének egyik legfontosabb kérdése. Mint fogalmazott, nemcsak egyénenként illet meg minden cigányt a minden embernek és minden állampolgárnak járó jogok teljessége, hanem ők önálló etnikai kisebbségként államalkotó tényezők. A szegregációval összefüggésben kiemelte, megkerülhetetlen az oktatás kérdése: pénz, jó tanár és jó program kell.

Sólyom beilleszkedés cigány Tatárszentgyörgy bűn
Kapcsolódó cikkek