Közélet

EU-kritika: Izrael kárt okoz a béke kilátásainak

Izrael kárt okoz a béke kilátásainak a kelet-jeruzsálemi földfoglalásokkal és a polgári szabadságjogok korlátozásával – hangoztatja egy európai uniós belső jelentés. Az anyagot a tagállamok Tel Avivba delegált nagykövetségei állították össze még decemberben, tartalmát pedig néhány napja szivárogtatta ki egy izraeli társadalmi szervezet (NGO), amely az épületbontások ellen lép fel.

A 20 oldalas jelentés megállapítja, hogy Izrael Kelet-Jeruzsálemben folytatott lakáspolitikája illegális és táptalajt ad a szélsőséges törekvéseknek. A városrészben 2004 óta 400 palesztin lakást bontottak le, 1000-re pedig kiadták a bontási határozatot. Ezzel szemben 2007 óta az izraeli hatóságok közel 3 000 építési engedélyt adtak ki a körzetben, ha pedig izraeliek engedély nélkül húznak fel házakat vagy lakásokat, akkor velük szemben elvétve jártak el igazgatási szervek.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Izrael illegálisan annektálja Kelet-Jeruzsálemet – hangoztatja az EU-jelentés, amely szerint „az elfoglalt városrészben végrehajtott bontások a nemzetközi jog szerint illegálisak, nem szolgálnak semmilyen nyilvánvaló célt, súlyos humanitárius következményekkel járnak, emellett táplálják az elkeseredettséget és a szélsőséges eszméket”. Tovább fokozzák a feszültséget az alkalmazott lakáspolitika diszkriminatív kiadási előirányzatai, amelyek nyomán a palesztinok által lakott körzetekben jóval gyengébbek a közszolgáltatások és a közművek, valamint rosszabbak az utak.

A diplomaták az – EUobserver által idézett – jelentésükben szóvá teszik a 725 kilométeres biztonsági falat, amely miatt ideiglenes engedélyeket kell kérniük a ciszjordániai lakosoknak, ha a városba akarnak utazni, egyes esetekben lehetetlen a földjeik megművelése, vagy elérhetetlenné vált az orvosi ellátás. A szerzők súlyos konfliktusok forrásának tekintik azt, hogy Izrael állam a szélsőséges telepesekkel összejátszva rendez régészeti ásatásokat számos – vallási szempontból kényes – helyszínen, amivel az archeológiát az ideológiai, a nemzeti és a vallási küzdelmek eszközévé teszi, megváltoztatva a város identitását és karakterét, aláásva stabilitását.

Mint a hírportál rámutat, a Gáza elleni támadás nyomán az Európai Bizottság felfüggesztette a kapcsolatok továbbfejlesztéséről folytatott tárgyalásokat az izraeli kormánnyal. Írország és Svédország háborús bűnök elkövetése ügyében sürgetett vizsgálatot, amit a németek, a hollandok és az olaszok elleneztek. A hírszolgálat idézte az egyik brit liberális európai parlamenti képviselő nyilatkozatát: Chris Davies azt sürgette, hogy a Kelet-Jeruzsálemben és Gázában tanúsított magatartása miatt Brüsszel függessze fel az Izraellel kötött társulási egyezményt.

Ugyancsak idéznek nyilatkozatokat Izrael védelmében, amelyek szerint a jelentés nélkülözi a történelmi kontextust, mert nem utal például arra, hogy a palesztinok 1948 és 1967 között „igyekeztek eltüntetni a történelmi zsidó jelenlét nyomait”, és olyan területeken építkeztek, ami nem volt az övék.

vallás palesztin Izrael Gáza Tel Aviv EU engedély jelentés Európai Unió épületbontás
Kapcsolódó cikkek