Az MSZP önálló indítványt nyújt be a népszavazás elkerülése érdekében
Az MSZP támogatta a képviselői juttatásokról szóló népszavazási kezdeményezést, mindazonáltal önálló indítványt nyújt be annak érdekében, hogy most ne kelljen milliárdokat költeni népszavazásra - írta közleményében a kormánypárti politikus.
Göndör István utalt arra, a szocialisták már 2007-ben egyhangúlag úgy foglaltak állást, hogy nem akarnak külön szabályokat a képviselői juttatások területén, és kezdeményezésüket törvényjavaslatként be is nyújtották az Országgyűlésnek. A kormánypárti képviselő közölte, a témában folytatott ötpárti tárgyalások az ellenzék miatt meghiúsultak, a javaslat elfogadásához pedig kétharmados támogatásra lett volna szükség - írja a bama.hu az MTI alapján.
Az Országgyűlés elfogadta a Seres Mária által kezdeményezett, a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás elrendelésére vonatkozó határozatot kedden. A képviselők 360 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, három tartózkodás mellett fogadták el a határozati javaslatot. A népszavazásra feltett kérdés a következőképpen hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési képviselőknek csak bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?"

