Csökken a miniszterek fizetése! Nézze meg mennyivel!
A Bajnai-kormány által elsőként benyújtott törvényjavaslat annak a lehetőségét teremti meg, hogy a miniszterelnök az egyes miniszterek illetményét legfeljebb 15 százalékkal csökkentse. A kormányfő a fizetéscsökkentésről szóló döntéséről tájékoztatja a minisztereket, erről külön rendeletet már nem kell alkotni - idézi a bama.hu az MTI-t.
A kormányszóvivő iroda az MTI kérésére készített számításai szerint egy tárcavezető esetében bruttó 3 millió 79 ezer forint, az összes miniszternél pedig bruttó 46 millió 189 ezer forint a megtakarítás éves szinten. A jelenlegi szabályok szerint a miniszteri fizetés havonta bruttó 1 296 300 forint.
A törvényjavaslat másik eleme szerint az állami vezetők nem válthatják meg pénzben ki nem vett szabadságukat, ha hatáskörgyakorlásuk megszűnésétől számított harminc napon belül ismét állami vezetővé választják őket.
A harmadik rendelkezés arról szól, hogy a jövőben a miniszterelnök, a miniszter és az államtitkár nem lesz jogosult jubileumi jutalomra, ez a juttatás csak a szakállamtitkárok esetében marad fenn.
A Bajnai-kormány április végén, az új kabinet első törvényjavaslataként nyújtotta be az indítványt. Fidesz és a KDNP nem támogatta, hogy házszabálytól eltéréssel, azonnal tárgyaljanak a javaslatról, így májusban még nem, csak júniustól kapnak alacsonyabb fizetést a miniszterek. A törvény ugyanis a kihirdetést követő napon lép hatályba.
A kormány nem támogatott egyetlen fideszes és KDNP-s módosító indítványt sem. Így nem szavazták meg azt sem, hogy a miniszterek fizetése visszamenőleges hatállyal, májustól csökkenjen, illetve hogy a tárcavezetők fizetése a 2002-es szintre menjen vissza.
Bajnai Gordon korábban két másik takarékossági intézkedést is bejelentett.
Egyrészt megszűnik az a lehetőség, amivel az államtitkárok fizetését "el lehet téríteni" a törvényben megszabott plafontól. Másrészt a felére csökkentették az állami vezetők külföldi napidíját.
A kormányfő egy évre egy forintért vállalta a miniszterelnökséget. A vagyonnyilatkozatában is feltüntetett 1 436 200 forintos miniszterelnöki fizetését nem veszi fel, azt minden hónapban első alkalommal júniusban visszautalja az államkincstárnak.