Hiába reménykedtek Sólyomban - aláírta a Bajnai-csomagot
Az Országgyűlés valalmennyi törvény esetében kérte a sürgős kihirdetést, a határidő pedig kedden járt le.
Az ingatlanadónak indult, majd mind elnevezésében, mind tartalmában megváltozott jogszabály szerint 2010. január 1-től adót kell fizetni a lakóingatlanok és üdülők, illetve légi-, vízi- és közúti járművek után. A törvény legfontosabb eleme szerint adómentes az a lakóingatlan, amelynek a forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot, és a tulajdonos lakcíme ide van bejelentve, illetve bizonyíthatóan életvitelszerűen lakik benne. A 30 millió feletti forgalmi értékű ingatlan után az első forinttól kell adót fizetni, ennek mértéke 30 millió alatt 0,25 százalék, 30 és 50 millió között 0,35 százalék, a fölött pedig 0,5 százalék.
A törvény a több ingatlantulajdonnal rendelkező adózók minden ingatlanjára kiterjeszti hatályát. Így adózni kell a második, harmadik és a többi ingatlan után is - azzal a megkötéssel, hogy a második ingatlan (amit az adózó maga jelöl ki) 15 milliós forgalmi értékig nem adózik. A harmadik és a többi esetében már nincs adómentesség.
A közteherviselés átalakításáról szóló törvény értelmében a személyi jövedelemadónál a 18 és 36 százalékos kulcs egyelőre változatlan, miközben a 18 százalékos kulcs sávhatára 1,7 millió forintról 1,9 millióra emelkedik. Az szja sávhatárának változása visszamenőlegesen az év elejétől érvényes, de a kulcsok a jövő év elejétől változnak 18, illetve 36 százalékra. Ugyancsak 2010 januárjától érvényes az úgynevezett szuperbruttósítás is. Ez azt jelenti, hogy a személyijövedelemadó-alapba beleszámít majd az adókötelezettség alá eső bruttó jövedelem és az utána befizetett munkáltatói járulék is.
A gyesről és a gyedről szóló jogszabály a gyes időtartamát három évről kettőre csökkenti.
Az adótörvényeket több szakértő allkotmányos szempontból aggályosnak, támadhatónak találta. Egy adószakértő arra kérte Sólyom Lászlót, kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól, mielőtt aláírja az adótörvényeket.


