BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ajánlás egyelőre elnapolva

TOPORGÁS. Amíg az alapvető elvekben nem értenek egyet a felek, addig a munkáltatói oldal nem tesz ajánlást – jelentette ki Dávid Ferenc, az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) tegnapi ülésén. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára többek között a differenciált keresetnövelés bevezetésében várja az oldalak egyetértését.

Jó lenne, ha a tárgyalások eredményeképpen reálbérben nem csökkenne a munkavállalók keresete – mondta Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a kormányzati oldal szóvivője. Ez kétféleképpen valósulhat meg: a már elfogadott adószabályok módosulásával, ugyanis az 2010. január 1-jétől nettó keresetnövekedést eredményez a munkavállalók többségénél. Mivel azonban az az intézkedés az áltag alatti jövedelemsávokban nem biztosítható, a bruttó keresetek növelésére van szükség.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke kitartott: még ebben a gazdasági helyzetben is kötelező megemelni a minimálbért s a garantált bérminimumot.

Míg a jövő évre vonatkozó bértárgyalás cseppet sem haladt előre, a költségvetés egyes pontjaiban sikerült érdemi vitát folytatni. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke például indokolatlannak tartja a Start kártyát érintő módosítást, miszerint a diplomások esetében a korábbi két évről egyre csökken az érvényességi ideje. A kormányzati oldal részéről Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy reagált, a Start kártya célja elsődlegesen az, hogy a normál piaci viszonyokon túl is segítse a pályakezdőket. S a diplomások egy év alatt is helyt tudnak állni a munkaerőpiacon pályakezdőként.

A Start kártyában ugyan nem, a szakképzési hozzájárulás kérdéskörében azonban egyetértettek az érdek-képviseleti felek. A munkáltatók ugyanis felvetették: a szakképzési alapra vonatkozó szabályokat jelenleg diszfunkcionálisnak, s túlszabályozottnak tartják, így annak módosítása további tárgyalásokat igényelne. Ezzel a kormányzati oldal is egyetértett. HM

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.