Érik a görög kormányváltás
Ellenzéki szocialista győzelmet valószínűsítenek a közvélemény-kutatások a vasárnapi görög parlamenti választásokon. Az előre hozott voksolásra azért kerül sor két évvel a jelenlegi konzervatív kormány mandátumának lejárta előtt, mert Kosztasz Karamanlisz miniszterelnök el akarta kerülni, hogy a 2010-es büdzsét népszerűségi megfontolások alapján felvizezzék a honatyák, és támogatást akart szerezni a gazdasági válság miatt szükséges, de népszerűtlen reformokhoz. A 2004 óta hatalmon lévő Karamanliszt az is az előre hozott választások vállalása felé szorította, hogy kormánya több korrupciós botrányba is belekeveredett, parlamenti többsége egy főre csökkent, komolyan kritizálták a nyári erdőtüzek elleni gyatra fellépés miatt, és júniusban csúfosan leszerepelt az európai parlamenti megmérettetésen.
Ha a várt eredmény születik, George Papandreu lesz az új kormányfő, akinek már az apja és a nagyapja is miniszterelnök volt. A görög politikát ugyanis hagyományosan a nagy dinasztiák uralják: a Papandreu- és a Karamanlisz-klán tagjai az elmúlt 47 évnyi történetéből összesen 32 évben álltak a kormány élén. George Papandreu eddig kétszer volt oktatási miniszter, egyszer pedig külügyminiszter.
Győzelme esetén Papandreu helyzetét nehezíti, hogy az idén várhatóan 8 százalékra emelkedik a GDP-arányos államháztartási hiány, az államadósság pedig meghaladja a GDP 100 százalékát. Papandreu ennek dacára hárommilliárd eurós gazdaságélénkítő program beindításával és bőkezű fizetésemelési ígéretekkel kampányol. AP, Reuters


