BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint hárommillió forintot ütöttek le a Civil Liciten

Több mint hárommillió forint értékben keltek el esélyegyenlőségi szolgáltatások a tegnapi Civil Licit aukción az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Közel harminc vállalat vezetője licitált tizenöt civil szervezet tizenöt szolgáltatására.

A második alkalommal megrendezésre kerülő Civil Liciten olyan civil szervezetek által felkínált szolgáltatások kerültek árverésre, melyek az esélyegyenlőség megteremtését segítik elő és a vállalatok számára nyújtanak szakmai segítséget produktív sokszínűségük, CSR szemléletük fejlesztésében. A felkínált szolgáltatásokra közel harminc nagy-, közép- és kisvállalat képviselője licitált.

A licitre kínált szolgáltatásokból összesen tizenkettő talált gazdára a Civil Licit aukción, összesen hárommillió-kilencvenötezer forint értékben. Több olyan szolgáltatás is volt a licit során, ahol a kikiáltási árhoz képest a leütési ár több mint duplájára emelkedett az aktív céges szerepvállalásnak köszönhetően.

A legnagyobb értékben a Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete által felkínált önkéntes program és a Szempont Alapítvány által licitre bocsátott látássérülés nehézségeire fókuszáló érzékenyítő program és tanácsadás kelt el, egyenként négyszáz-húszezer forintért. Mindezek mellett tréningekre, stratégiai CSR-tanácsadásra, auditra, családbarát munkahely kialakítására és olyan szolgáltatásokra lehetett licitálni, melyek a hatékonyabb vállalati működést, a környezettudatosabb gondolkodást, a belső kommunikáció és a munkatársi környezet és elfogadási hajlandóság javítását hivatottak elősegíteni a társadalmi felelősségvállalás jegyében. A szolgáltatásokra sikeresen licitáltak a Magyar Telekom, a Gibbs Hungary Kft., a Molnár Zrt., az Aviva Életbiztosító Zrt., a Cisco, az Ifua Horváth & Partners Kft., Net ’54 Kft. és a MAG Zrt.

A Civil Licit kezdeményezés kiemelt céljai közé tartozik, hogy a sikeres licitáláson túl a nonprofit és a forprofit szféra képviselői között egy hosszú távú együttműködés és partnerség alakuljon ki, és a civil szervezetek által az uniós programokon keresztül elsajátított és felhalmozott jó gyakorlat, tapasztalat a vállatok működésébe is beépüljön. Az erre való hajlandóságot jól mutatja az is, hogy számos szolgáltatás annyira felkeltette a jelenlévő vállalatvezetők érdeklődését, hogy a liciten kívül további párbeszéd és jövőbeni együttműködés kezdődött el a civil szervezetek és a forprofit képviselői között.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.