Közélet

Büntethető lesz a házastársi veszekedés Franciaországban

Franciaország elsőként vezet be olyan jogszabályt, amelynek értelmében a pszichés erőszak is büntetendő cselekmény a házastársak között.

François Fillon miniszterelnök ma jelentette be a törvény bevezetését. Az új szabályozás azt jelenti, hogy nem csak a fizikai, de a lelki terrort is büntetnék a házasságban, a visszaesőket elektronikus megfigyeléssel tartanák kordában. A Daily Mail szerint ha a módosítás beválik, más országok is bevezethetik.

A miniszterelnök úgy fogalmazott: a törvény lehetőséget teremt arra, hogy védelmet nyújtsanak az olyan helyzetekben, amelyek nem hagynak látható sérüléseket, de "belülről széttépik" az áldozatokat. A törvény fél éven belül hatályba léphet.

A lap által megkérdezett pszichológus szerint a pszichés erőszak megítélése bonyolult. Várható, hogy a törvény hatályba lépését követően sűrűsödnek a rendőrségre érkező telefonok, de a kiérkező járőrök a két fél ellentétes nyilatkozatával szembesülnek majd. Pierre Bonnet szociológus hozzátette: a következő lépés az lesz, hogy pszichés erőszakot bűncselekménnyé nyilvánítják, a bíróságok pedig nem győzik majd kezelni a megnövekedett ügyszámot.

A tavalyi évben 157 nő vesztett életét Franciaországban családon belüli erőszak következtében.

Franciaország bűncselekmény családon belüli erőszak pszichés
Kapcsolódó cikkek