Közélet

Róna: A Bauer által javasolt út a Jobbik hatalmához vezet

Korábbi írásaimban annak az általam képviselt állításnak a tartalmát és megalapozottságát taglaltam, miszerint közösség nélkül nincs erkölcs és erkölcs nélkül nincs értelmes élet. Minderre Bauer Tamás azt válaszolta, hogy a közösség védelme nem más, mint a kommunizmus visszasírása – írja a Népszavában Róna Péter.

A közgazdász szerint a válasz, amely a közösség fogalmától irtózva az újraelosztó állam karjaiba menekül - mint ahogy az SZDSZ éppen Bauer szellemi vezetésével tette, amikor szerepet vállalt a Horn-kormányban, majd megismételte ebben az évtizedben -, a magyar liberálisok jellegzetes megnyilvánulása.

Amikor ugyanis sikerül a közösséget szétverni a szolidáris állam ígéretének segítségével, a liberálisok, másik lábukra állva, a szolidáris államot átkeresztelik újraelosztó állammá, és az "öngondoskodást", legfeljebb a "rászorultság alapú" segélyezést, majd az elviselhetetlenül nagy újraelosztó állam leépítését szorgalmazzák. A baloldal pedig, mint ahogy láthatjuk, szellemi és erkölcsi romba dől mihelyt hátat fordít az őt életre hívó közösségnek. Sürgősnek tűnik tisztázni tehát, hogy miből is áll a közösség, a szabadság és az újraelosztó állam.

Bauer úgy gondolja, hogy hazánk felemelkedésének alapja az egyén önmegvalósításához szükséges feltételek megalkotása. Én pedig úgy látom, hogy az általa javasolt út először az önzéshez, aztán a korrupcióhoz, a kettészakadt társadalomhoz, majd a Jobbik hatalomra jutásához vezet.

Szerintem történelmünk viharai - hangsúlyosan a XX. század viharai - sohasem adtak sem időt, sem teret a közösség erkölcsalkotó képességének kibontakozására, az őszinte, az egymásra építő emberi kapcsolatok kialakítására. Ez - a közösségi kultúra hiányossága - szerintem nemzetünk legnagyobb gondja, erkölcsi bizonytalanságunk fő forrása – olvasható a Népszavában.

Bauer és Tamás Gáspár Miklós egyetért abban, hogy "ahol piacgazdaság van, ott nem lehet közösség". Bauer ezért a közösség, TGM pedig a piacgazdaság felszámolásában látja a megoldást. Én egyiket sem akarom felszámolni, mert nem értek egyet az alapállítással, hacsak a közösség fogalma alatt nem a Rousseau- vagy a Fichte-féle szörnyeteget értjük.

Róna Péter és Bauer Tamás vitájának előzményeit megtekintheti itt

egyén bauer Jobbik szociális TGM Róna állam
Kapcsolódó cikkek