Két nap alatt hárommilliót kalapozott össze az LMP
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA felajánlások általában ezer és húszezer forint között mozognak, az internetes átutalások összege sajtótájékoztató utáni két órában kétszázezer forint volt.
Mint ismeretes, Karácsony Gergely kampányfőnök keddi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy „gyakorlatilag üres a kassza”. A bejelentés után azonnal érkeztek felajánlások az LMP számlájára: az első nap összesen mintegy 500 ezer forint. Április elsején délig több mint háromszáz magánszemély összesen hárommillió forint adományt juttatott el az ökopártnak. A legkisebb felajánlás ezer, a legnagyobb százezer forint volt.
Az LMP nem néhány oligarcha millióiból, hanem az állampolgárok néhány ezer forintos felajánlásaiból építette fel kampányát. Karácsony Gergely kedden biztosította a választókat, hogy az LMP parlamentben nem ismeretlen gazdasági lobbicsoportok, hanem a párt politikáját támogatók érdekeit fogják képviselni. A kampányfőnök köszöni az eddigi felajánlásokat, és arra kéri a választókat, hogy ha tehetik, támogassák továbbra is az LMP kampányát.


